Hogyan maradjunk talpon?!

A depresszió diagnózisának felállítása ún. diagnosztikai kritériumok alapján történik. A leggyakoribb, ún. major depresszió diagnózisához a tipikus tünetek jelenlétén kívül az is szükséges, hogy ezek a tünetek legalább két héten keresztül a napok nagy részében jelen legyenek, és jelentős szenvedést, életminőség romlást okozzanak. A depressziós személynek romlik a mindennapi teljesítőképessége, nehezebben vagy alig, súlyos esetben egyáltalán nem tudja ellátni a munkahelyi, iskolai vagy otthoni feladatait, és a tünetek kedvezőtlenül befolyásolják a másokkal való kapcsolatát, együttműködését is. Fontos kizárni azt is, hogy a tünetek hátterében nem húzódik-e meg valamilyen testi (pl. idegrendszeri, daganatos, hormonális, immunológiai vagy vírusos) betegség, illetve alkohol vagy droghasználat. Egyes gyógyszerek is felelősek lehetnek a depressziós tünetek kialakulásáért.

Melyek a depresszió tipikus tünetei?

A depresszió két legfontosabb alaptünete a levert hangulat, illetve az érdeklődés és az örömérzés képességének az elvesztése. Ezt gyakran úgy írják le, mint az életkedv, életenergia elapadását, a motiváció és a szokásos aktivitás hiányát, egyfajta nem múló szomorúságot, vagy ürességérzést. Ez az apátia nemcsak az örömteli, de a kellemetlen eseményekre való csökkent reagálásban, egyfajta érzelmi bénultságban, közönyösségben is megnyilvánulhat ("üvegbúra szindróma"). Van aki érzékennyé válik, gyakran elsírja magát. A depresszív hangulat azonban nem minden esetben ennyire egyértelmű, néha inkább ingerlékenység áll az előtérben. Ez különösen jellemző lehet a gyermekekre, és az idősebbekre, illetve a férfiak egy részénél is inkább a szokásosnál gyakoribb, vagy indokolatlan ingerültség, harag, düh van jelen.

A depresszió további tünetei az étvágyzavar, az étvágy csökkenése vagy növekedése, amely, ha kifejezett, súlygyarapodásban vagy súlycsökkenésben is megnyilvánul. Szinte mindig jelen van valamilyen formában az alvászavar is. A melankóliás depresszió (amelynek hátterében a leginkább szerepet játszanak a biológiai okok és az örökletes hajlam) esetében inkább jellemző az étvágytalanság, fogyás, és az alvásproblémára tipikus az, hogy az illető hajnalban felébred, és nem vagy csak nagyon nehezen tud visszaaludni. A szezonális vagy téli depresszió esetében pedig az étvágynövekedés, különösen a szénhidrátok, csokoládé utáni vágy, és a hízás jellemző, és ők inkább a túlzott álmosságra, és a sok alvásra panaszkodnak. Sokan arra panaszkodnak, - különösen, ha a depresszióhoz szorongásos tünetek is társulnak -, hogy lefekvés után nem tudnak elaludni, órákig forgolódnak, "járnak a fejükben a gondolatok", vagy nyugtalanul alszanak, gyakran felébrednek.

Bármely típusú alvászavar esetében, vagy kifejezett alvászavar nélkül is szinte mindig jelen van a túlzott, indokolatlannak tűnő nappali fáradtság, energiahiány. A depressziós személyek egy része fokozott nyugtalanságról is panaszkodik. Ezt gyakran úgy írják le, mintha egyfajta felfokozott készültségben lennének. Sokszor a környezetnek tűnik fel a személy felgyorsulása, fel-alá járkálása, "izgés-mozgása", idegessége. Más esetekben pedig a másik véglet jellemző, a depressziós személy meglassult, indítékszegény. Ezek a változások nemcsak a mozgásban, de a beszédben is megnyilvánulnak. Többnyire a szexuális életre is kihatnak a tünetek.

Megváltoznak a depressziós személy gondolkodási funkciói, illetve gondolkodásának a tartalma is. Nagyon kellemetlennek, szinte elbutulásnak élik meg ezt a csökkent gondolkodási, összpontosítási képességet, memóriazavart, illetve elbizonytalanodást, határozatlanságot, döntésképtelenséget. Ami a depressziós személy gondolkodásmódját jelenti, negatív szűrőn keresztül nézi a világot. Ez vonatkozok a múltra, a jövőképre, illetve a saját személyére is. A múlttal kapcsolatban a rágódás, önvádlás, bűntudat jellemző, a jövőt kilátástalannak, reménytelennek érzi, nem lát esélyt a változásra. Saját személyét pedig értéktelennek érzi, úgy véli, csak terhet jelent a családjának, önbizalma is csökken. Súlyosabb esetben megjelennek a halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok. Nem annyira a szomorúság, mint az előbb említett reménytelenség, tehetetlenségérzés az, ami az öngyilkossági gondolatokkal és szándékkal összefügg.

Milyen tényezők nehezítik a depresszió felismerését? Mit tehetünk?

A depresszió felismerését, diagnózisát a leginkább nehezíti, hogy gyakran társulnak hozzá szorongásos tünetek vagy zavarok, mint pl. a pánikbetegség, illetve megmagyarázhatatlan testi panaszok. Ezek sokszor elfedik a depressziós tüneteket, mert gyakran kézelfoghatóbb, szembetűnőbb panaszokként jelentkeznek, vagy mert ezekről a betegek is bátrabban számolnak be, illetve az orvos is könnyebbnek érezheti a testi tünetekkel való foglalkozást.

A testi tünetek bizonytalan, változó formájában jelentkeznek, leggyakrabban fájdalomtünetek, szívtáji vagy gyomor- és bélpanaszok, melyek esetében hiányzik a kiváltó testi betegség, vagy ha van is ilyen, annak objektív súlyossága nem áll arányban a panaszok súlyosságával. Nehezíti a depresszió felismerését és kezelését a gyakran társuló alkohol- és drogproblémák, illetve a személyiségzavarok. Előbbiek gyakran a háttérben húzódó depresszió sikertelen öngyógyítási kísérletei. Utóbbiak pedig a gyermekkorban, a személyiségfejlődésben gyökereznek, és a környezethez való alkalmazkodásban, a személyes kapcsolatokban való problémákban jelentkeznek. Időskorban a demenciától (szellemi hanyatlás) és a gyászreakciótól fontos az elkülönítés.

A depressziós tünetek néhány héttől hónapokig, néha évekig is eltarthatnak. Az elhúzódásért leginkább a felismerés és kezelés elmaradása a felelős. Ennek okait részben már bemutattam a "Depresszió ma..." című cikkben, de a tüneti kép leírásából is látszik, hogy maguk a depressziós tünetek is közrejátszanak: az indítékszegény, energiátlan, helyzetét pesszimistán és reménytelennek látó ember arra is motiválatlan, hogy segítséget keressen, különösen, ha úgy érzi, úgysem lehet raja segíteni, vagy meg sem érdemli a törődést. Ördögi kör ez, amelynek megszakításában sokat segíthet a depresszió megismerése, a családtagok és a háziorvos.

A depresszió felismerését, szűrését egyszerű kérdőívek (pl. Beck Depresszió Kérdőív) is segíthetik, amelyeket a depresszió gyanúja esetén a tünetektől szenvedő személy saját maga, vagy családtagja, orvosa segítségével kitölthet, és ennek alapján eldöntheti, hogy szükségét látja-e háziorvosához, vagy pszichológushoz, pszichiáter szakorvoshoz fordulni. Ezek a kérdőívek arra is alkalmasak, hogy a tünetek súlyosságát mérjék, illetve azok változását a kezelés hatására