Hogyan maradjunk talpon?!

A temperamentum

Az egész természet Isten nagyságát és teremtő hatalmának ragyogását tükrözi. Az élet, úgy, ahogy van: Isten tükre. A legegyszerűbb életformák is olyasvalamit lepleznek le Isten nagyságából, amit egyetlen élettelen tárgy sem képes kifejezni. Az élet a legnagyobb rejtvény, amelyet még egyetlen ember sem oldott meg, jóllehet a nagy szellemek minden korban ezen fáradoztak Az élet Istenről vall, a kikutathatatlan, felfoghatatlan Istenről. Minden életnek a forrása Isten életében van, s így Isten életének felfoghatatlan titka átterjed minden élőre, egészen a legegyszerűbb fajtákig.

Az élet rejtélyes természetéhez tartozik az a törekvés, hogy minden élőnek sajátos jelleget adjon. Jóllehet az egyszerű életformák esetében csak nehezen tudjuk a megkülönböztető sajátosságokat felismerni, ezeket mégis ugyanúgy jellemzi az egyéniesedés folyamata, mint a magasabb rendű teremtményeket.

Az élet változatosságra való törekvésének bámulatos példáját láthatjuk például a fa leveleiben. Nincs két egyforma levél. Azt is tudjuk, hogy nincs a világon két ember, akinek azonos ujjlenyomata lenne. Ezért lehet az ujjlenyomatot olyan személy azonosítására felhasználni, aki titokban szeretne maradni.

Beláthatjuk, hogy minél egyszerűbb egy élőlény, annál kevesebb a lehetőség az egyedi különbségekre. Megfordítva, minél komplikáltabb az élőlény annál több lehetőség van az egyedi jelleg kialakulására. Így például két kutyánál sokkal több megkülönböztető sajátosságot találunk, mint két szúnyognál.

Ha meggondoljuk, hogy az ember az a teremtmény, amelynek az egyéni különbözőségekre a legtöbb lehetősége van, megérthetjük, hogy az ember élete a legteljesebb. Ez az élet három különböző területén is kifejezésre jut: a testi, a lelki és a szellemi területen.

Ez azt jelenti, hogy az emberi élet minden területén találhatók személyes különbségek. A testi különbségek különösen feltűnőek. Vajon sok ezer ember között van-e két teljesen azonos? Még két teljesen egyforma ikertestvér sincsen –, bár az ikrek néha meglepően hasonlítanak egymásra.

Lelki téren sokkal nagyobbak az egyéni különbségek lehetőségei, mert a lélek élete még a test életénél is gazdagabb. Az a terület, amelyet most meg akarunk vizsgálni: a temperamentum – pontosan az egyik olyan lelki alkotóelem, amely befolyásolja személyiségünk alakulását.

Annak érdekében, hogy megfontolásainknak szélesebb alapot adjunk, először fel kell sorolnunk néhány olyan tényezőt, amelyek hozzájárulnak a személy egyéni sajátosságainak kialakulásához.

Itt említjük a faji jellegzetességeket. A legtöbb fajnak igen feltűnőek a megkülönböztető jegyei. Felismerhetünk tipikusan szellemi, lelki és testi ismertetőjegyeket. A faji jellemzők nagyon erőteljesek, és még faji keveredések esetén is érvényesülnek.

Különbségeket találhatunk a lakóhely és a nemzetiség tekintetében is. Jóllehet ezek nem mutatkoznak olyan erősen, mint a faji sajátosságok, mégis hozzájárulnak ahhoz, hogy minden népnek sajátos jelleget adjanak. Gondoljunk például arra, hogy olyan közeli rokon népek között is vannak eltérések, mint a norvégok, a svédek és a dánok, vagy a hollandok és a németek, illetve az észak-németek és a dél-németek.

Itt van azután a nemek közötti különbség, amely kipusztíthatatlan, hiszen faji és nemzeti különbség nélkül mindenkire vonatkozik. A nemek különbözősége jelentősebb, mint ahogy azt a mostani generáció tudomásul veszi. Ha ezt a különbséget nem veszik figyelembe, az emberi élet veszít különleges gazdagságából. Meg kell jegyeznünk, hogy egészségtelen sok nőnek az az igyekezete, hogy amennyire csak lehet, a férfiakhoz tegye magát hasonlóvá. Még veszélyesebb, ha ugyanakkor fellép a férfiak hajlama az elnőiesedésre.

Végül ne felejtsük el a korosztályokat. Az életkor minden emberre kifejti hatását, és nincs tekintettel fajra, nemre, nemzetiségre; azonban nem hagy olyan maradandó nyomot az egyén életében, mint a többi felsorolt variációs tényező. Az életkorral változnak a személyre jellemző vonások. Ha ugyanannak a személynek négy egymás mellé helyezett fényképét tanulmányozzuk, amelyek egy-, tizenöt-, negyven- és nyolcvan éves korban készültek, félreérthetetlen képet kapunk a változásokról, melyek az évek során végbementek.

A jellegzetes különbözőségek sorában helyet kapnak a különböző temperamentumok is.

A temperamentumot a szellem és a lélek határozza meg, és testileg jut kifejezésre. A lélek hatása ugyanis mindig a testre irányul, és ezen keresztül jut érvényre. A temperamentum így a test megjelenésében, mozgásában jut kifejezésre, de különösen az ember arcán, azokban a vonásokban, melyeket az öröm, a fájdalom, a remény vagy a rezignáció véstek rá.

Az a sajátos jelleg, amely a lélekből ered, és amelyet temperamentumnak nevezünk, velünk született. Ez azt jelenti, hogy temperamentumunk már bennünk volt, még mielőtt az öntudatunk és az akaratunk működni kezdett volna, és egész életünk során tudatunktól független marad. Az bizonyos, hogy értelemmel és akarattal temperamentumunk befolyásolható, és ezt meg is kell tennünk. A temperamentum azonban mélyebben lakik, mint a tudat. Ez abból is látható, hogy temperamentumunk akkor mutatkozik meg a legvilágosabban, amikor tudatunk és akaratunk a legkevésbé ellenőrzi magatartásunkat.

A temperamentum tehát létünknek abban a részében gyökerezik, amelyet öntudatlannak vagy tudatalattinak nevezünk Ez az a terület, ahová intellektusunkkal nem tudunk behatolni, és amely felett az akarat csak igen korlátozott ellenőrzést fejt ki. Ez az oka annak, hogy a temperamentum oly fontos szerepet játszik szellemi és lelki életünkben. A tudatalattiból elárasztja, és szüntelenül befolyásolja tudatos életünket oly módon, hogy arra ösztönös erővel és szívóssággal hatást gyakorol. A temperamentumnak nincs szüksége a gondolkodás vagy az akarat ösztönzésére. Automatikusan működik, és szüntelenül rákényszeríti magát a lélek életére. Nincs olyan tudatos vagy öntudatlan szellemi tevékenység, amely ne állna bizonyos mértékig a temperamentum befolyása alatt.

Olyan ez, mint a forrásvíz, amely színét és ásványi tartalmát a föld mély rétegeiből hozza magával. Ugyanabból a forrásból mindig azonos természetű víz folyik. Rajtunk múlik, hogy hasznosítjuk-e vagy nem, mire használjuk, és hogy úgy használjuk-e, amilyen, vagy valamiképpen javítani akarunk rajta.

Bár a temperamentum a tudatalattiban gyökerezik, elkerülhetetlenül befolyást gyakorol tudatos életünkre, indulatainkra, értelmünkre és akaratunkra. Jól meg kell fontolnunk, milyen utakat válasszunk, ha tudatos erőfeszítéssel temperamentumunk ellenében akarunk hatni, vagy ha erre kényszerülünk, nem is szólva arról, ha megpróbálunk elmenekülni előle.

Már itt megjegyezhetjük, hogy senki sem menekülhet saját temperamentumától, ezzel még csak ne is kísérletezzünk. Mint ahogyan egy normális ember nem születik nemiség nélkül, ugyanúgy temperamentum nélkül sem jön a világra. Ez az ösztönös erő adja lelki és testi életünknek azt a jellegét, amely bennünket, mint típust többé-kevésbé életünk első órájától az utolsóig meghatároz.

Ezt az igazságot nem szabad úgy értenünk, mintha egy ember temperamentumának bármi köze lenne a jelleméhez. Éppoly kevés köze van az erkölcshöz is. Egészen más dolog azonban az a megállapítás, hogy temperamentumunk az értelem és az akarat segítségével a jó vagy a rossz szolgálatába állítható. Ennek véghezvitelét akarjuk most megvizsgálni.

A temperamentum a lelki élet működésével van összefüggésben: megérinti a lélek egyik billentyűjét vagy húrját, és azt rezgésbe hozza. Ezen kívül meghatározza a tempót is, amely a lélek és a test természetes ritmusát szabályozza. Mindkettő – a rezgés és a ritmus – attól függ, hogyan hozza a temperamentum életünk különböző elemeit – érzéseinket, értelmünket, akaratunkat – egymással összefüggésbe, vagy másként kifejezve: hogyan játszik ezen a hangszeren. Ahogy a nagy zeneműveket kevés hangjegy segítségével, csupán ezek egymáshoz való viszonyának változtatásával komponálják, ugyanúgy a különböző temperamentumok a lélek különböző alaphangjaiból állnak össze, amelyek végtelen sok variációban hozhatók összefüggésbe egymással.

A „temperamentum” szó eléggé ismert; többé-kevésbé mindannyian tudjuk, mit jelent. Mégis, mielőtt a különböző temperamentumokat egyenként pontosabb vizsgálat alá vetnénk, nézzük meg közelebbről magát a szót:

A temperamentum szó latin eredetű, és „helyes keverék”-et jelent, a mi esetünkben a testnedvek keverékét. Ez arra a régi orvosi elképzelésre utal, amely szerint a test négyféle folyadékot, nedvet tartalmaz: nevezetesen vért (sanguis), sárga epét (cholos), fekete epét (melancholos) és nyálat vagy nyákot (phlegma). Úgy vélték, hogy az emberek temperamentumbeli különbségei ezeknek a nedveknek a különböző keverékétől függnek A temperamentumokat négy típusra osztották attól függően, hogy a négy nedv melyike van túlsúlyban. Ennek megfelelően nevezték el a temperamentumokat is:

• szangvinikus: vérmes, meleg, eleven;

• melankolikus: sötét, komor;

• kolerikus: forró, heves;

• flegmatikus: hűvös, lassú, lomha.

Ez a felfogás természetesen már régen elégtelennek bizonyult. Nem hisszük, hogy a temperamentumok a testnedvektől, vagy testünk bármely más részétől függnének A megnevezések azonban megmaradtak, és így a négy típus is.

Most már csak az a kérdés, hogy valójában mire gondolunk, amikor a temperamentumról és a különböző temperamentumokról beszélünk?

Egyesek így válaszolnának: „Temperamentumon a lélek veleszületett alkatát értjük, amely attól függ, hogy a három életelem melyike uralkodik a többi felett” Ez a meghatározás az egyéniségek hármas felosztásán alapul: impulzív megfontolt, akaraterős.

Tulajdonképpen nincs nyomós érv az előbbi meghatározással szemben. Szakít a temperamentumokkal kapcsolatos hagyományos tannal, ugyanakkor a megszokott kifejezésekhez valami idegenszerűt illeszt. Szakít a négy típus klasszikus megjelölésével, és helyette hármas felosztást vezet be.

A temperamentum szokásos definíciója másképpen hangzik. Figyelembe veszi ugyan a három „életelem” – érzelem, intellektus (értelem) és akarat – számos lehetséges kombinációját és keverékét, mégis ha a temperamentumról van szó, valójában nem ennek a három lehetőségnek egymáshoz való viszonyára gondolunk.

Mások úgy vélekednek, hogy a temperamentumkülönbségek attól függnek, hogyan reagál valaki a környezetéből nyert benyomásokra. A „reagál” kifejezés szó szerint visszahatást, „válasz-cselekvést” jelent. A pszichológia területén a reakció azt a lelki aktivitást, cselekvést jelenti, amelyet egy külső befolyás vagy inger kivált. Ez így azt jelentené: a temperamentum tulajdonképpen a lélek válasza környezetére.

Ez a rendkívül közvetlen válasz abból indul ki, hogy igen könnyen megfigyelhető és megérthető, mi módon szólítja meg a környezet az érzést, az intellektust és az akaratot.

Eszerint a különböző temperamentumokat a szellemnek és a léleknek azokból a különböző válaszaiból és cselekedeteiből ismerjük fel, amelyeket a környezet vált ki. Vajon az érzelem, az értelem, vagy az akarat-e az, amely elsőként és a legerősebben késztet a cselekvésre? Vajon ezek közül az erőterek közül kettő az, amelyik különösen erős befolyást gyakorol a harmadik kárára? Vagy talán mind a három egyenlő erővel reagál?

Mielőtt a különböző temperamentumok vizsgálatában tovább mennénk, egy előzetes megállapítást kell tennünk: A temperamentumfajták mennyisége egyáltalán nem mérhető. Az életben sohasem fogjuk pontosan úgy fellelni őket, mint ahogy itt leírjuk. Minden személyben a temperamentumok valamilyen keveréke alakul ki, és nincs olyan egyén, aki valamelyik temperamentum „tiszta” példája lehetne.

Egyesek azt kérdezhetik: Miért írja le akkor ezt a négyet, ha az életben így soha nem fordulnak elő, ha csak a képzeletünkben léteznek? Miért nem ír le valóságos személyeket anélkül, hogy egy rendszerbe kényszerítené őket?

A válasz így hangzik: Minden gondolkodás abból áll, hogy egyes jelenségeket vele rokon jelenségek csoportjaiba sorolunk; ezeket a csoportokat nevezzük koncepcióknak vagy fogalmaknak. A „kő” szó gyűjtőfogalma alá besoroljuk az összes követ anélkül, hogy különbséget tennénk színük, alakjuk, nagyságuk, súlyuk, keménységük vagy értékük között. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az ún. általános értelemben vett kő nem létezik. Egy koncepcióról, fogalomról van tehát szó, amely csak a képzeletünkben létezik.

Az ilyen koncepcióknak vagy elképzeléseknek mégis nagy a jelentőségük. Hozzásegítik az embert a dolgok átfogó meglátásához és – egy koncepción alapuló besorolás révén – a mindennapi életben szerzett végtelenül sokrétű benyomásnak és ezek összefüggéseinek megértéséhez. Fontoljuk csak meg egy pillanatra, hogy mi lenne akkor, ha nem lennének ilyen általános, kifejezéseink, mint ember, állat, fa, kő, víz, ló, kutya, tehén, macska... Ugyanígy érthető és hasznos számunkra, ha a személyiség sokrétű vonásait specifikus fogalmak körébe gyűjtjük, és ezeket a négy temperamentum neveivel jelöljük.

Amit itt állítok, több mint csupán elmélet: gyakorlati jelentősége van. Eleve meg kell értenünk, hogy senkiben nem található meg a temperamentumnak az a szélsőséges vagy ideális formája, ahogyan itt leírjuk. Mindannyiunkban a temperamentumok kombinációi találhatók, és senkiben sincs meg ugyanaz a kombináció. Ha például valakiről azt állítjuk, hogy szangvinikus – ezen bizonyára nem azt értjük, hogy más vonások hiányoznak belőle, hanem csak azt, hogy az ő temperamentum-keverékét a szangvinikus jelleg uralja. Pontosan ezt figyelhetjük meg a legtöbb kombináció esetében: egy uralkodó temperamentum és egy másik – vagy akár a többi három – kísérő vonásainak összjátékát. És éppen ebben rejlik a korrekció lehetősége – valódi lehetőség, ahogy azt a következőkben látni fogjuk.