Hogyan maradjunk talpon?!

Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"

Depresszió és az énről alkotott kép

 

„Ahogyan az ember önmagára néz, döntő befolyással van Istennel való kapcsolatára, sőt a családra, barátaira, jövőjére és sok más fontos életterületre is” (Bill Gothard).

Minden depressziós betegemnek nehézségei voltak önmaga elfogadásával. Majdnem mindenki másnak látja magát, mint amilyen. Van olyan időszak, amikor a legbátrabb és a legöntudatosabb ember is elutasítja önmagát. Sokan visszanyerik belső egyensúlyukat, de senki sem tökéletesen védett az elutasítás ellen.

Az utóbbi években az „énkép pszichológia” kutatásai új, sokaknak segítséget nyújtó elveket dolgoztak ki. Dr. Maxwell Maltz szerint a pszichológiának ez az ága évszázadunk legfontosabb felfedezése. Abból az elképzelésből indul ki, hogy mindegyikünket meghatároz az a kép, amelyet önmagunkról alkotunk.

Az „énkép pszichológia” két ismert kijelentése illusztrálja alapfeltételezésünket: „Olyan vagy, amilyennek hiszed magad”, és: „mások rólunk alkotott véleménye közel sem olyan fontos, mint amit mi magunkról gondolunk”. A gondolatok érzéseket érlelnek, ezek pedig tettekhez vezetnek. Tehát önmagunkról alkotott képünk befolyásolja cselekedeteinket, pozitív és negatív értelemben egyaránt.

Aki tudatában van értékeinek, ki fogja használni képességeit, de aki bizonytalan önmagában, az nem. Így érthető meg, hogy miért mond csődöt sok nagyon tehetséges ember az átlagos képességűekkel szemben, akiknek viszont sikereik vannak.

Az ember magáról nem egyetlen esemény vagy élmény által alkot képet, hanem élettapasztalatait összegezve. Sok minden hat rá öntudatlanul, győzelmek, vereség, csalódottság, megaláztatások és sikerek, vagyis mindaz, amit átélt. Hogy milyen hatással lesznek ezek énképünk kialakulására, az nagyrészt velünk született lelki alkatunktól, temperamentumunktól függ.

Temperamentumunk, azaz vérmérsékletünk, érzelmi életünk jellegzetes sajátossága, olyan tulajdonságunk, melyet génjeinkben örököltünk szüleinktől. Személyiségünk kifejlődésének egyik legfontosabb faktora (alkotóeleme) a temperamentum. Később majd meglátjuk, hogy mind gyengeségeink, mind erősségeink beletartoznak. Bárhogyan is legyen, élményeink befolyásolják. Aki természete szerint gondtalan optimista, vagy nagyon öntudatos, azt pesszimistává tehetik a túlságosan kritikus szülők, akik mindig kifogásolnak valamit, és hangsúlyozzák a gyermek tehetetlenségét és ügyetlenségét. Vagy fordítva, ha úgy születik valaki a világra mint pesszimista, különcködő, hajlik a bizonytalanságra és nem tud dönteni – okos szülők kisegíthetik ebből a destruktív, elbátortalanító alapmagatartásból, ha a gyermeknek különösen első éveiben sok szeretetet adnak és bátorítják.

Akárhogy alakul ki a kép önmagunkról, meghatározza életünket: „Az ember az, akinek tartja magát.” Ha csúnyának és ügyetlennek tartja magát, akkor az is. Eredeti természetünk nem is annyira játszik szerepet, mert ennek a bennünk kialakult képnek sokkal nagyobb a hatása tetteinkre és képességeinkre.

Ismerek egy fiatalasszonyt, aki ha belép valahová, mindig magára vonja az emberek figyelmét. Nemrégen munkatársaimnak említettem ezt, akik mind azon a véleményen voltak, hogy az asszony nem szép, de valami mégis rátereli a figyelmet. Közelebbről megismerve észrevettem, hogy igen nagy önbecsülés van benne. Mindegy hova megy, mindig nagyon jól néz ki, nem túlzottan divatosan, de nagyon csinosan öltözködik. Gondosan választja ki ruháit, és öntudat sugárzik belőle, amint ez tipikus egy tettrekész keresztyénnél. Nem gőgös vagy büszke, de a kapott ajándékait a legjobban használja fel. Sok barátnője csinosabb, őket mégsem tisztelik ennyire. Miért? Mert az énképük nem olyan pozitív. Érdekes, hogy ez az asszony nem a családban nyerte önbizalmát, ugyanis ott hite miatt elutasították. Csak a Krisztusban való személyes hitének köszönhette, ami dinamikus, vonzó asszonnyá tette.

Betegeim közül a két legszebb asszony súlyosan depressziós. Megdöbbenve jöttem rá, hogy egyik sem tudja magát elfogadni. Amint rájuk néztem – a legtöbb asszony megirigyelhette volna csinos arcukat –, arra kellett gondolnom, hogy pusztán a külső semmit sem jelent. Az a fontos, hogy milyen kinézésének hiszi magát az ember. Egyik csodálatosan szép asszony sem tartotta magát vonzónak. Mit használt hát, hogy valóban szépek voltak?

A fiatalabb frigid volt, a másik férfibolond, mégis mindkettőnek ugyanaz volt a problémája. Az egyiket megszállta az a téves elképzelés, hogy rosszul néz ki, annyira, hogy azt sem tudta elviselni, ha megnézték őt a férfiak. A másik, férfiak egész sorával tartott kapcsolatot, hogy végre megnyerje a vágyva várt igazolást szépségéről. Ma mindketten egészséges keresztyének, ami átütően bizonyítja, hogy egyedül Jézus Krisztus teheti biztos alapra az életünket. Ennél a két nőnél az első lépés az volt, hogy felismerték, Isten megbocsátott nekik és elfogadta őket. Ez segített aztán saját magukat is elfogadni.

 

A nagy tévedés

A legtöbb ember hibát követ el, amikor engedi, hogy az önmagáról alkotott képét mások véleménye befolyásolja. Ennek ellenkezője a helyes magatartás: ahogyan önmagát látja az ember, az határozza meg mások véleményét. Sokszor igazolva láttam ezt a repülőterek csomagszállításánál. A hordár udvariasan és előzékenyen beszélt az egyik utassal, míg a másikkal meglehetősen udvariatlanul, anélkül hogy egyikőjük is egy szót szólt volna. Ebből a különböző bánásmódból következtetek arra, hogy azok iránt, akikből öntudat sugárzik, más emberek is tisztelettel viseltetnek. Ezt vendéglőkben is megfigyelhetjük abban, ahogy a pincér az asztalhoz lép. Amint valaki végre belátja, hogy magatartása által ő maga formálja a róla alkotott képet, meg fogja érteni, mennyire fontos önmagát elfogadnia, hiszen ez határozza meg, hogy öntudatos vagy bizonytalan lesz-e a magatartása. Akinek nincs önbizalma, ahhoz mások sem lesznek bizalommal. Itt három okot említek meg, ami miatt nem szabad, hogy befolyásoljon mások beállítottsága:

  1. Úgy fogadd el magad, ahogyan Isten lát, nem ahogyan a többiek.

  2. Mások magatartásából nem mindig tudjuk kiolvasni, mit gondolnak rólunk, mert lehetséges, hogy éppen akkor valami másra gondolnak, esetleg egy másnak szánt indulat csapódik le rajtunk.

  3. Hogy mit gondolnak rólunk mások, az általában saját elgondolásunkat tükrözi (saját énképünk reflexiója). Ha kisebbrendűnek érezzük magunkat, valamilyen formában ez kifejezésre jut, és valóban kisebbrendűnek fognak tartani. 

Önmagunk elfogadásának 4 szempontja

Az ifjúság problémáival foglalkozó intézet, amit Bill Gothard vezet, bizonyára több embernek segített – hogy Isten erejével és segítségével megtanulja önmagát elfogadni –, mint bármilyen más tréning program. Gothard rendkívüli eredményeit nemcsak szemináriuma résztvevőinek számán mérhetjük, hanem azon a több ezer emberen is, akik valóban megváltoztak, miután az általa tanított bibliai tanácsokat alkalmazták. A legtöbben szellemileg, értelmileg és pszichikailag is sokoldalú, alapos képzést kaptak. Mivel azonban legtöbbjükre erőteljesen hatott az ateista – humanista filozófia, hiányzott belőlük a szellemi ismeret és erő. Ha felismered az ember szellemi természetét és alkalmazod a Gothard által tanított bibliai elveket, képessé válsz önmagad elfogadására, és arra, hogy érett személyiséggé fejlődj.

Bill Gothard szemináriumain négy szempontot említ, ugyanis a legtöbb ember ezek alapján utasítja el önmagát: a külső, a képességek, a család és a körülmények.

1. A külső. Megfigyeltem, hogy szinte mindenki elégedetten a külsejével. 12 hollywood-i sztárnak tették fel a kérdést: „Ha arcán valamit változtathatna, mi lenne az?” Mindegyikük legalább 4-12 féle dolgot említett. Hihetetlennek hangzik, hogy ezek a milliók által szépnek tartott emberek nem fogadták el önmagukat. Újra találkozunk azzal a ténnyel, hogy nem az a fontos, mik vagyunk, hanem hogy minek tartjuk magunkat.

Ha nem szeretjük, ahogy kinézünk, ez súlyos szellemi probléma. Isten a teremtőnk és mi a külsőnk miatt szemrehányásokat teszünk neki. Ez az öntudattan (vagy néha tudatos) harag Istennel szemben megakadályozhatja, hogy érett keresztyénné legyünk. Évek során rengeteg olyan emberrel találkoztam, akiknek nem volt üdvbizonyosságuk. Majdnem minden esetben kiderült, hogy azért bizonytalanok, mert külsejüket nem fogadták el. Véleményük szerint vagy túl nagyok, vagy túl kicsik, vagy túl kövérek, vagy túl soványak voltak. A János 1. levele naponkénti olvasása mellett (30 napon át), azt kívántam tőlük, nézzék magukat a tükörben, és adjanak hálát Istennek, hogy ilyennek teremtette őket. A külsejük miatti haragot félretéve lett csak szabaddá az út önmaguk elfogadásához.

2. Képességek. A tehetséges emberek igen csekély számától eltekintve, a legtöbb ember elégedetten a képességeivel, főként ha másokkal hasonlítja össze magát. Hiszen mindig versenyben vagyunk másokkal, akár egy sportpályán akár egy tanteremben vagy bárhol máshol. Rövid időn belül találunk valakit, aki jobb nálunk, és ez is lehet az első lépés a depresszió felé. Amikor összehasonlítjuk képességeinket másokéival, többnyire nem vagyunk tárgyilagosak. Vegyük például a sportot: Ha valaki sok gólt lő, még nem jelenti azt, hogy kifejlett személyiség. Sok érett ember nem tud egy labdát sem berúgni a kapuba, de nagyszerű családapa, tanító, sőt ember. Az az igazán jó, ha képességeinket Isten ajándékaiként fogadjuk, és úgy élünk velük, hogy neki szolgálunk és Őt dicsőítjük (Jel 4,11). Kitejesedést, boldogságot leginkább abban találunk, ha elfogadva önmagunkat Isten akarata szerint élünk.

Újra meg újra megfigyeltem, hogy leginkább az tesz elégedetté, ha képességeinket gyermekeink nevelésénél vetjük be. Az első parancsolat, amit Isten az embernek adott úgy szól, hogy sokasodjék és töltse be a földet. Érdemes betölteni ezt a parancsolatot. Mindenesetre tekintetbe kell vennünk, hogy Isten itt nem csupán biológiai sokasodásra gondol, hanem a parancsolatot átfogóan érti; vigyük közel gyermekeinkhez Isten igazságalt, úgy, hogy már fiatalon felelős keresztyének legyenek, és saját gyermekeiknek is továbbadhassák az Isteni életelveket.

25 éve foglalkozom emberekkel, és ennek során arra a következtetésre jutottam, hogy a hivatásbeli siker nem tartós alap önmagunk elfogadására. Sokan szívesen lemondanának a munkájukkal megszerzett pénzről, ha fiatal éveikben elhanyagolt gyermekeik életét, bukásait helyrehozhatnák. Másrészt ismerek sok száz boldog és megelégedett keresztyént, akik nagyon gazdagnak érzik magukat, mivel büszkén és elégedetten tekinthetnek gyermekeikre.

Mégse gondoljuk, hogy csak nagyszülőként érhetjük el ezt az elégedettséget. Szellemi szülőkként is eljuthatunk ide. Aki egészen odaadja magát Krisztus szolgálatára és hitéről másoknak is bizonyságot tesz, annak általában nincs problémája önmaga elfogadásával. A hasznos tevékenység önbecsülésünk kiváló gyógymódja. Hogy sok tizenéves nem tudja elfogadni magát, annak sokszor az az oka, hogy még nem tud eredményeket felmutatni.

3. Család. Aki szüleit szégyelli, annak nehezére esik magát elfogadni. Ma sok fiatal gyűlöli apját, anyját, ezáltal Isten ítélete alá esnek, és viselniük kell ennek az indulatnak a súlyos következményeit. Igaz, sok szülő szinte embertelenül bánik gyermekeivel. Mint lelkész, elképesztő helyzeteket ismertem meg. Nemrégen alig tudtam uralkodni magamon, amikor láttam, milyen kegyetlenül bánt egy fiatal anya kb. másfél éves kisfiával. A repülőtér pénztáránál ez a kb. 25 éves asszony tele aggodalommal amiatt, hogy lekésheti a repülőt, rátámadt a jegykezelőre. Kisfia ijedten kapaszkodott bele, mert érezte anyja félelmét; az anya először a kofferjával tolta félre, majd dühösen ellökte. A fiacska sírva esett a földre. Azután már csak a síró gyereket láttam, aki magánkívül próbált anyjával lépést tartani.

Nem kell pszichiáternek lennünk ahhoz, hogy megmondjuk, milyen lesz ez a gyermek tizenéves korában, ha továbbra is így kezelik. Bizonyára fellázad és másoknál keres igazolást személyére. Mivel állandóan elutasítják, most még kapaszkodik, később azonban ezt a törekvését veszélyes keserűség váltja fel; vagy úgy, hogy minden nőt elutasít és a homoszexualitás bűnébe esik, vagy úgy, hogy feleségével és leányaival ő is embertelenül fog bánni.

Semmi nem hat olyan rombolóan az emberre, mint a keserűség, különösen ha szüleink ellen irányul. Tapasztalataim alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy ha nem sikerül ettől a keserűségtől megszabadulni, ez szétrombolja az összes normális szeretet-kapcsolatot. Csak aki ezt az indulatát bűnnek ismeri el (7. fejezet), az talál szabadulásra. A Biblia ezt így tanítja: „Állj el a haragtól, hagyd el heveskedésedet, ne bosszankodjál, csak rosszra vinne” (Zsolt 37,8).

 

Veszélyes kötődés

A szülőkkel szembeni haragnak szellemi területen még további rossz következményei is vannak. Sok év óta figyelem, hogy azok a fiatalok, akik szüleiket gyűlölik, felnőttként ugyanolyanok lesznek, mint a szüleik, vagy hasonló partnert választanak. A tudósok ezt a sajátságos jelenséget a belső képzeletvilágunkat megvalósító tudattalannal magyarázzák. Alkoholisták leányai pl. hajlanak arra, hogy alkoholistához menjenek feleségül. Ez könnyen érthető. A kisleány ezerszer is látta iszákos apját és fogadkozott: „Soha nem mennék hozzá ilyen emberhez”. De tudat alatti ösztönzése kikerülhetetlenül odajuttatja, hogy az apja iránt érzett utálatot és gyűlöletet átvetítse másokra. Ugyanez történik azzal a fiatalemberrel, akivel kegyetlen, agresszív apja rosszul bánt. Még ha mindig mondja is, hogy ő soha nem lesz ilyen, mégis olyanná válik. Az a kisfiú ott a repülőtéren, akit anyja olyan helytelenül kezelt, mint felnőtt valószínűleg olyan asszonyt fog feleségül venni, aki anyjához hasonlít. Magában ugyan ezt mondja: „Soha nem veszek el olyan asszonyt, mint ő”, mégis ezt teszi majd.

 

Egészséges kötődés

Mindezeket a súlyos fejleményeket elkerülhetjük, ha felismerjük, milyen fontos inkább olyan dolgokra gondolni és azokkal foglalkozni, amelyek Istennek tetszenek. Nem tudunk mindent kontrollálni, ami eszünkbe jut, de a nyakas, ismétlődő gondolatokat ellenőrizhetjük, mert többek között ezek származnak a tudattalanból. Ezek érzelmeket ébresztenek, majd tettek lesznek belőlük. Tehát ne romboló, hanem építő dolgokkal foglalkozz. Ha a fiatalasszony nem alkoholista apjával foglalkozik gondolatban, hanem egy egészséges fiatalemberrel, aki Isten akarata szerint él, akkor ilyen társat fog választani. Ismerek egy fiatalasszonyt, akinek alkoholista apja van, és egy hivő fiatalembert elutasított másvalaki kedvéért, akiről kiderült, hogy alkoholista. Miért? Gondolatai egy másik belső képre összpontosultak.

4. A környezet. Környezetünknek döntő hatása van arra, elfogadjuk-e önmagunkat. Ha valaki szégyelli otthonát, családját, és rosszul érzi ott magát, akkor a szégyenérzet, és az elutasító beállítottság erősen befolyásolni fogja önmagáról alkotott képét. A belső hozzáállás fontosabb, mint a valóságos események. Ismerek egy történetet egy fiatal leányról, aki szégyellte az anyját, a kezein lévő égési sebek miatt. Amint az apja észrevette, hogy a lány nem szeret anyjával a nyilvánosság előtt mutatkozni, elmondta neki, hogyan keletkeztek a sebek. Csecsemőkorában a leány beleesett a nyitott kandalló tüzébe, ahonnan anyja mentette ki. Közben torzultak el a kezei. A leány nagyon elszégyellte magát, hogy önzésével ilyen szomorúságot okozott. Megragadta anyja kezeit, megcsókolta és könnyek között mondta: „Anyám, szeretlek, meg tudod-e bocsátani nekem, hogy így bántam veled? Nem tudom eléggé megköszönni szeretetedet és jóságodat.” Ettől kezdve büszke volt anyjára. A kezek ugyan csúnyák maradtak, de a leány belső magatartása megváltozott.

Sok fiatalnak azért van negatív képe önmagáról, mert tévesen azt képzeli, hogy a kevésbé jólszituált környezet másodrangú embereket formál. Egy gettó lakói jól példázzák ezt. Megtanulták kisebbrendűnek tartani magukat, mivel ebből a környezetből származnak. Gettók mindig voltak. Csak ma a népesség növekedése miatt sokkal nagyobbak, jobban feltűnnek, és az utóbbi időben a nyilvánosság is felfigyelt rájuk. Középiskolás koromban olyan negyedben laktam, amit mai felfogás szerint gettónak nevezhetnénk. De ez nem zavart, mert senki nem mondta, hogy borzalmasnak kellene éreznem. Pozitív beállítottságú voltam, és szerettem ezt a környéket.

A történelemkönyvek újra meg újra olyan férfiakról szólnak, akik szegényes környezetben nőttek fel, ennek ellenére kimagasló személyiségekké lettek, vagy analfabétából mintaszerű pedagógussá váltak. Nemrégen megállapították, hogy a legtöbb sikeres személyiség kellemetlen és rossz környezetből származott. Fontos, hogy az ember igent mondjon származására, legalábbis köszönje meg, hogy abban a környezetben nőtt fel és ott értékes tapasztalatokat szerezhetett.

Összefoglalva hangsúlyozni szeretném, hogy ezt a 4 szempontot befolyásolhatjuk a helyes szellemi magatartással. Aki valóban hiszi, hogy Isten szereti és terve van az életével, amint ezt a Biblia tanítja, az hálásan el tudja fogadni külsejét, képességeit, családját és környezetét. Ha Istenben és az Ő szavában hiszel, nem lesz nehéz önmagadat elfogadnod, de ha valamelyik területtel nem vagy kibékülve, szenvedni fogsz önmagad gyűlöletének káros következményeitől. Természetesen más szempontjai is vannak a magunk elfogadásának, de a fent említettek a legfontosabbak.

 

Az öngyűlölet tragikus következményei

Az öngyűlölet az élet minden területére kihat, ezért valamennyi következményét nehéz lenne felsorolni. Nyolc fontos dolgot említsünk most csak meg:

1. Depresszió. Ha külsőnket, képességeinket, családunkat, vagy környezetünket elutasítjuk, agresszívvé válunk. Ez könnyen önsajnálatba torkollik, ami viszont kikerülhetetlenül depresszióhoz vezet. Ha alapvető körülményeinket nem tudjuk Isten kezéből úgy elfogadni, hogy Ő azok által is formálja az életünket, búskomorságunk az évek folyamán mélyülni fog. Más körülmények vagy életfeltételek egy időre javulást hozhatnak, de ha nem építjük le az önsajnálat gondolatkörét, a depresszió rabjaivá leszünk.

2. Hiányzó Istenfélelem. Csak annak lehet Istennel élő, személyes kapcsolata, aki elfogadja önmagát. Ha szemrehányást teszünk Neki és nem rendeljük készségesen alá magunkat, akkor nem bízunk benne, és keresztyén életünk nem lesz sem boldog sem gyümölcsöző. Csak ha mindezekért hittel hálát adunk, akkor lesz szabaddá az út az Istennel való élő kapcsolathoz. Ez a depressziómentes élet előfeltétele.

A legtöbb ember nyíltan bírálja önmagát. De a keresztyéneknek tudniuk kellene, hogy ez nem helyes. Bill Gothard arra emlékeztet, hogy bármilyen tökéletlenek vagyunk is, Isten nem tesz minket félre, hanem átalakít, és céljaira felkészít. Ahelyett, hogy elutasítjuk, szolgáltassuk ki magunkat Istennek, és hittel fogadjuk el, hogy használni fogja az életünket. Ez a szellemi látás olyan magatartást alakít ki bennünk, amely tevékeny emberekké formál.

3. Lázadás. Mindegy, hogyan keletkezik az öngyűlölet, de az biztos, hogy Isten és embertársak elleni lázadást fog szítani, legyen az a szülő, a főnök, a társ, vagy egy elöljáró.

Lázadó társadalomban élünk, mely egy lázadó emberiség része. Nem csoda, hogy ennek a társadalomnak a legtöbb tagja nem boldog. Pedig olyan kényelemben és bőségben élünk, amilyet 25 évvel ezelőtt elképzelni sem tudtunk. Népünk mégis elkeseredett, agresszív és nagyrészt boldogtalan. Különösen olyan emberekre érvényes ez, akik nem tudják magukat elfogadni, és hajlamosak arra, hogy mindent lekicsinylően kezeljenek környezetükben.

4. Magányosság. Aki magát nem tudja elfogadni, annak a más emberekkel való érintkezésben sincs öröme. Nagy érzékenységgel figyeli, hogyan ítélik meg külsejét, képességeit, családját, vagy származását. Ezért inkább elzárkózik, hogy kikerülje a konfliktusokat és a belőlük fakadó rossz érzéseket. Közben egyre inkább saját szükségletei, érzései és gondolatai körül forog. Egyre szerencsétlenebb lesz.

5. Anyagiasság. Ha valaki nem szereti önmagát, túl erősen törekszik az anyagiakra. Túl nagy jelentőséget tulajdonít a ruházatnak, a vagyonnak, de ez mégsem boldogítja. Fiatalembereket nehéz arról meggyőzni, hogy az anyagi javak megszerzése nem hoz boldogságot. Legalább 15 milliomost tudnék megnevezni, akiket a pénz nemhogy boldoggá nem tett, de maradék boldogságukat is szétrombolta.

Jézus Krisztus ezt mondta: „Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, akkor ezek a dolgok is megadatnak nektek” (Mt 6,33). Ismerek olyan milliomosokat is, akik nagyon boldogok, de nem a pénz miatt, hanem mert Istent szolgálják.

6. Kritika és csőd szindróma (kudarc). Gyakran halljuk: „Ismerd meg magad!” A magát elutasító ember számára ez veszélyes, mert neki ezt jelenti: „Ismerd meg negatív vonásaidat!” Olyan múltra tekint vissza, ahol csőd, elutasítás, barátságtalan magatartás és sértettség terhelte. Így erre az eredményre jut: „Nálam semmi nem megy simán, semmi sem sikerül, bizonyára kudarcra vagyok ítélve”. Mivel a tudattalan minden belső képét igyekszik megvalósítani, csődbe jut a különböző próbálkozásokkal, mert eleve sikertelenségre számít.

7. Túlzott utánzás. Aki magát elutasítja, nemcsak másokhoz hasonlítja magát, hanem utánozni is akarja őket, ami káros. Dr. Maxwell Maliz ezt a tanácsot adja: „Naponta gondolj arra, hogy soha nem leszel boldog, ha egy másik ember akarsz lenni. Isten téged egyetlenszerűnek teremtett, ne tékozold el ezt az adományt.”

8. Isten csak korlátozottan rendelkezhet az ilyen ember életével. Önmagunk hiányos elfogadásának szomorú következménye, hogy nem engedjük Istennek, hogy használjon minket, pedig neki minden emberrel terve van. Legboldogabbak akkor vagyunk, ha eszerint élünk, és nagyon boldogtalanok, ha az Ő terve ellen fellázadunk. Aki magát nem fogadja el, az nemcsak vele született adományait tékozolja el, hanem azt is megakadályozza, hogy Isten az Ő csodálatos erejét neki ajándékozza.

A hitben való élet a legszebb élet! A legtöbb ember nem ismeri meg, mert ahelyett, hogy hinne az Úr Jézus szavának: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek” (Jn 10,10), elutasítja önmagát, és hitetlenségével megbénítja Isten erejét. A bővölködő életet ezek az emberek csak akkor ismerik meg, ha hitben meg tudják ragadni, hogy Isten éppen őket tudja és akarja megáldani.

 

Miért hajlik a legtöbb ember az öngyűlöletre?

Egyféle lelkületet, amely ennyire elterjedt, közös okra kellene visszavezetni. Gondoljuk végig a következő lehetőségeket:

1. Kis emberek a nagy világban. Mindannyian így kezdjük: kis emberek vagyunk, akik semmire nem képesek. Akár egy kicsi fiúról legyen szó, aki apjának segíteni akar az autójavításban, és szorong, hogy az ő ügyes apja – vele ellentétben – mindent meg tud csinálni; vagy egy kisleányról, akinek ügyes, tapasztalt anyja tud süteményt sütni, míg a gyerek csak nézi, és nem találja fel magát a konyhában, – mindegyiknek ugyanaz a problémája. Teljesíteni szeretnének, de türelmetlenek kivárni az idejét, és közben gyakorolni és tapasztalatokat gyűjteni.

2. Más gyermekek gúnyolódásai. Mindenkit csúfoltak már gyermekkorában, de vannak, akik ezáltal hozzászoktak, hogy mindig önmagukat hibáztassák.

3. Saját hibáinkat felnagyítva láttuk. Azok, akik mindig mindent tökéletesen akarnak elvégezni, könnyen megcsodálnak másokat pedig könnyen előfordulhat, hogy azoknak sokkal kevesebb jó adottságuk van, mint nekik. Mindig tudatában vannak bűneiknek, úgy, ahogy Dávid az Ószövetségben. Így a perfekcionista, aki túlzottan törekszik a tökéletességre, szintén csak a saját hibáit látja, és hajlamos azokon rágódni.

4. Kritikus szülők, rokonok, tanítók és barátok. Az állandó kritika mindig káros. Mindenkinek szüksége van dicséretre, főként azoktól, akiket legjobban szeret. Sajnos az önmagukat elutasító szülők rendkívül kritikusan nézik gyermekeiket, ügyetlenségeikre és hibáikra állandóan felhívják a figyelmet, hogy ezzel igazolják saját fontosságukat. A gyermek ezt visszautasításnak veszi. Ha szülei elutasítják, nehezen fogadja el magát.

 

Önmagunk igazi elfogadásának ismertetőjelei

Az érett ember nem tökéletes, de megtanulta magát úgy elfogadni amilyen, tehát erősségeivel és gyengeségeivel együtt. Megpróbálja gyengeségeit legyőzni. Ez meg fog mutatkozni magatartásában, anélkül azonban, hogy tudatára ébredne. A szellemi növekedés folyamatában lelkileg érlelődik. Élő példájává válik Jézus Krisztus két legfontosabb parancsolatának: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erőddel és értelmeddel, és a te felebarátodat, mint magadat” (Lk 10,27). Önmagunk elfogadásának ezekhez az ismertetőjeleihez még legalább hetet sorolhatunk fel.

1. Szereti Istent és szolgál neki. Az ilyen ember teljesen Istentől függ, neki engedelmeskedik. Identitását (önazonosságát) illetően nem zavarodik össze, és nem hajszol sikereket, hogy bizonyítson. Az a törekvése, hogy Istennel kapcsolata legyen és neki szolgáljon, erősebb annál a mozgatórugónál, hogy saját érdekeit kövesse.

2. Szeret és elfogad más embereket. Tud másokat szeretni és eredményeinek örülni. A Biblia mondja, hogy örüljünk az örülőkkel és sírjunk a sírókkal. Az érett ember képes erre, míg az önző legfeljebb sírni képes a sírókkal. Tudsz-e őszintén örülni, ha a szomszédod egy sorsoláson megnyeri a főnyereményt? Az egoista, éretlen ember morog: „Nekem soha nincs szerencsém”. Ha a szomszéd felesége meghal, nem nehéz sírni, anélkül, hogy magunknak is ugyanezt kívánnánk. A valóban érett személyiség szeret másokat, úgy fogadja el őket, amint vannak, és sikereiknek is örül.

3. Elfogadja és szereti önmagát. Ettől ne félj! Vannak keresztyének, akik tévesen úgy tartják, hogy ez bűn, de Jézus Krisztus nem ezt mondta: „Ne szeresd magadat”, hanem „Szeresd felebarátodat, mint magadat”! Fontos, hogy önmagunkat helyesen szeressük. Bizonyos módon mindenki szereti magát, ha gondolatban elutasítja is ezt. De nagyon gyakran jobban szereti magát, mint Istent és a felebarátot. Az Úr Jézus teret ad önmagunk szeretetének, amíg ez a harmadik helyen áll. Megfigyelhetjük ezt például abból, ahogy a ránk illetve a külsőnkre mondott bókokra reagálunk. Az érett ember szívesen tudomásul veszi a dicséretet, de aki magát elutasítja, az ideges lesz, zavarba jön, és ezt még meg is tetézi azzal, hogy gyorsan valami ostobát vagy nem helyénvalót mond.

4. Felelősséget vállal. Megbízható, és cselekedeteiért teljes felelősséget vállal. Ez különösen akkor mutatkozik meg, amikor valami rosszul sikerül. Aki magát elfogadja, nem másokat hibáztat, mert tudja, hogy magabiztossága nem egyetlen élménytőt függ, hanem ahelyett hogy bűnbakot keresne, inkább tanul a hibákból. Ez a fajta érettség a jó vezető ismérve.

5. Kifejezésre juttatja érzéseit. Helyzetének megfelelően nevethet vagy sírhat; képes érzelmileg reagálni környezetére. Öröme nem emberektől vagy körülményektől függ, hanem belőle sugárzik. Az Efézus 5,18-21 szerint a Szent Szellemmel betöltött ember szívében énekel, hálás és soha nem lesz búskomorrá.

6. Rugalmas marad. Megváltoztatja terveit, ha ez szükséges. Nem akarja akaratát keresztülvinni anélkül, hogy közben tekintettel ne lenne másokra. Sokan kerültek lelkileg is nehéz helyzetbe, mert szembefordultak azokkal a külső körülményekkel, melyeken nem tudtak változtatni. Az érett ember feszültségmentesen áll hozzá a dolgokhoz, és visszás körülmények jelentkezésekor kreatív (alkotó) módon próbál megoldást találni.

7. Engedi, hogy kritizálják. Nem érzi veszélyforrásnak, ha valaki kijavítja, jobb utat vagy módszert ajánl neki, hanem értékeli mások véleményét, sőt alkalmasint szívesen ki is próbálja, amit hallott.

 

Hogyan lesz jobb véleményünk önmagunkról?

Mivel a pozitív énkép nagyon fontos a depresszió legyőzéséhez, foglalkozzunk ezzel részletesebben.

1. Keresd Istennel a személyes kapcsolatot.

Nemcsak belső ürességedet kell betöltened azáltal, hogy személyes kapcsolatba léptél Istennel az Ő Fia Jézus Krisztus által, hanem az is fontos, hogy önmagadat elfogadd. Ha Jézus Krisztust valóban befogadtad az életedbe, élő kapcsolatod lett Istennel. Isten a Biblia 1. fejezetétől kezdve más-más néven jelentette ki magát Ádámnak, hóénak, Ábrahámnak és másoknak. (A név szó szerint a lényét jelenti.) Ha tehát az Ószövetségben új néven mutatkozik be, ezzel Isten a lényének újabb oldalát mutatja meg. Minél többet tudunk meg Istenről, annál jobban ismerjük és szeretjük Őt. Így lesz egyre könnyebb Őrá bíznunk magunkat.

Az egyetlen út, amely által Istent megismerhetjük, ha hallgatjuk és olvassuk az Igét, és gondolkodunk arról, amit Ő a Bibliában önmagáról mond. Aki Isten nélkül él, abban sok bajt okoz az öngyűlölet. Az ilyen ember csak akkor lesz képes önmagát elfogadni, ha megismeri Istent úgy, amint Ő a Bibliában kijelentette magát. Ezt mondja a Kolossé 3,16-17: „A Krisztus beszéde lakozzék tibennetek gazdagon: tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicsérő énekekkel, szellemi énekekkel, örömmel énekelvén Istennek a szívetekben. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében cselekedjetek, hálát adva az Istennek és Atyának Őáltala.” Ha gazdagon lakik bennünk Isten Igéje, békességben tudunk élni Istennel, önmagunkkal és felebarátunkkal egyaránt.

2. Fogadd el magad Isten teremtményeként. A Bibliából tudjuk, hogy amit Isten teremtett, az csodálatos. Neki terve van az életünkkel, de ahhoz hogy ez megvalósulhasson, el kell fogadnunk önmagunkat. Ha vezetést, erőt és az Ő akaratának megismerését kérjük, kapcsolatba jutunk a Mindenható Istennel. Mint keresztyének, tanuljuk meg elfogadni önmagunkat! Adjunk hálát először is azért, hogy az Ő isteni családjába tartozunk.

Hogy mennyire fontos ez a lépés, azt megvilágítja annak a fiatal nőnek a példája is, akivel egyik előadásom után beszélgettünk. 22 éves volt, kopott kordnadrágot viselt, és meglehetősen hosszú, elhanyagolt haj keretezte az arcát. Elmondta, hogy nem tud leszokni arról, hogy egy bizonyos helyen állandóan vakarja a fejét, és így meg fog kopaszodni. Félretolta a haját és megmutatta. Aztán folytatta azzal, hogy apja elküldte a város legjobb bőrgyógyászához, de az nem talált semmi testi bajt. Mikor megkérdeztem, elfogadta-e önmagát, lehajtotta a fejét és bevallotta, hogy nem szereti a külsejét. Nyugtatókat is szedett már, néhányszor pszichiáter is kezelte, de nem állt be javulás. Két dolgot ajánlottam neki: Nézze meg magát a tükörben és adjon hálát Istennek a külsejéért (ugyanis nem volt csúnya, csak annak tartotta magát). Továbbá menjen el fodrászhoz, és csináltasson olyan frizurát, ami a kopasz helyet eltakarja.

Nem egészen 6 hét múlva értesített, hogy nőnek a hajszálak a kopasz helyen. Ez a fiatal nő teljesen belelovalta magát abba, hogy csúnya, úgyhogy öntudatlanul is pusztítani kezdte azt, ami vonzó volt rajta, és ugyanezért öltözködött előnytelenül.

A külsőről gyakran leolvashatjuk, hogy egy ember mennyire fogadja el önmagát. Ha úgy érzi, hogy slampos, gondozatlan, és letört, ezt a ruháján keresztül juttatja kifejezésre. Ezzel szemben alá elfogadja önmagát, az hivatásának, környezetének és anyagi erejének megfelelően öltözködik. Feltételezem, hogy a hanyag öltözködés, amit a középiskolások és egyetemisták előnyben részesítenek, csak önmaguk elutasítását erősíti bennük. Amit ők a fennálló rend elleni lázadásnak neveznek, az gyakran csak saját magukkal való elégedetlenségük kifejezése. Persze minden általánosítás veszélyes. Néhányan szívesebben öltözködnek sportosan, mert ez kényelmesebb; ne felejtsük el azonban, hogy a legjobb mégis mindig az alkalomnak megfelelően öltözködni. Az ízlés a korral változik. Az ember érik, és ez is gyakran önmaga elfogadásának az eredménye.

3. Tanuljuk meg kezelni a bűntudat érzését. Megfigyelhetjük, hogy akik nem tudják magukat elfogadni, minden bátorságukat elvesztik, ha csak egy apró dolgot is rosszul tesznek. Ez a reakció sokszor nincs összhangban az elkövetett hibával. Pedig mindenkivel előfordul néha, hogy csalódást okoz önmagának, környezetének és Istennek. Sajnos a modern pszichológia mindent elkövetett, hogy a bűntudatot elvitassa; a vallást teszi érte felelőssé, ahelyett hogy tényleges segítséget nyújtana.

Néhány évvel ezelőtt egy orvos barátom kezeit gégegyulladással. Kihasználta, hogy nem tudok beszélni, és meglehetősen csípősen közölte velem, hogy véleménye szerint a papok okozták a legtöbb kárt az embereknek. Ő mint asszisztens dolgozott egy pszichiátriai kórházban és megállapította, hogy a betegek 95%-a vallásos eredetű bűntudat miatt van ott. Suttogva mondtam: „Óriási tévedés! Az ember azért érzi magát bűnösnek, mert van bűne.” A Biblia azt tanítja, amit a modern pszichológia nem akar igazságként elfogadni: hogy az ember nem lelkiismeret nélküli lény, hogy büntetlenül vétkezhetne, és a lelkiismerete vagy vádolja, vagy mentegeti (Róm 2,15).

A lelkiismeret fontos szerepet játszik lelki egészségünk megőrzésében, és önmagunk elfogadásában. Ne azt várd, hogy egy pszichiáter a lelkiismeret-furdalásodat elaltassa, hanem nézz szembe bűneiddel és fogadd el Isten bocsánatát. Ezért mondatja el Isten számunka a jó hírt: „Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megmentse a bűnösöket” (1Tim 1,15).

Az Újszövetség fő mondanivalója az az örömhír, hogy az ember Istentől bocsánatot és szabadulást kaphat! De azzal kell kezdenie, hogy beismeri a bűnét, mert: „Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm 3,23). Aki beismerte bűnét, annak el kell fogadnia, hogy Isten a Fiát tette bűnné a Golgota keresztjén, és fel kell ismernie, hogy: „Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7). Ebből a versből megtudjuk, hogy Isten kész mindig újra megtisztítani bűneinktől.

Aki bocsánatot kapott, adjon hálát Istennek, hogy felszabadult a lelkiismeret-furdalás terhe alól, és hogy Istennek tetsző életet élhet. A tiszta lelkiismeret – ami olyan fontos önmagunk helyes elfogadásához – nem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka.

Főként a perfekcionista, túlzott tökéletességre törekvő emberek harcolnak keményen a lelkiismeretükkel, amely irgalmatlanul vádolja őket, mert nem teljesítettek a maguktól megkívánt mértékben. Nekik meg kell tanulniuk, hogy ha a tökéletes Isten megbocsátja bűneiket, ők is megbocsáthatnak maguknak és embertársaiknak, azoknak, akik egész életükben „szűkölködtek az Isten dicsősége nélkül”.

4. Dicsérd Istent és adj hálát az eredményekért. Nem jó sokáig gondolkozni negatív dolgokon, mert ezáltal elégedetlenség és önsajnálat keletkezik, amely végül depresszióhoz vezet. Ehelyett szabad hálát adni Istennek az Ő áldásaiért. Ezt különös segítségnek találtam házassági tanácsadásokon olyan esetekben, amikor az egyik félnek saját bevallása szerint, nem volt már szeretet a szívében a másik iránt. Biztattam az illetőt, hogy írjon fel 10 dolgot, amit értékel a házastársában. Napról napra adjon hálát azért Istennek, közben pedig álljon ellen a sötét gondolatok kísértésének. Csodálatosan meg tud újulni a szeretet még ott is, ahol meg voltak győződve arról, hogy soha többé nem lennének képesek ilyen érzésre.

Nemrég egy nagyon szép, de bizonytalan és frigid asszony jött tanácsért. Tele volt belső feszültségekkel. Hamar észrevettem, hogy ez az asszony már a házasságkötéskor sem tudta önmagát elfogadni a dinamikus, perfekcionista férje mellett. Minden este, amikor a férfi hazajött a munkából, megvetést tanúsított a felesége iránt. Semmi sem volt jó, amit az asszony tett, és mint a legtöbb férfinak, neki sem volt halvány fogalma sem az asszony rendkívüli érzékenységéről, hogy az szinte olvasni tud a gondolataiban. Az, hogy nem tudott férje kedvére tenni és annak a fájdalmas tudata, hogy elutasították, megerősítette öngyűlöletében az asszonyt. Minél inkább elutasította magát, annál kevésbé igyekezett férjének tetszeni. Így kialakult az ördögi kör.

Férje csodálkozott, amikor megmagyaráztam neki, hogy felesége állapota az ő kezében van. Nagyon kértem, hogy naponta kétszer adjon hálát Istennek felesége 10 pozitív tulajdonságáért. Mégpedig reggelente, és amikor hazamegy. Nem sokkal később hírül adta, hogy az asszony gyengédebb lett és jobban megbecsüli őt, ami annak a jele, hogy egyre inkább elfogadja magát. Nemrégen megkérdeztem a férfit, megvan-e a lista a fejében. Mosolyogva válaszolta: „nemcsak kívülről tudom, de olyan új dolgokat veszek észre a feleségemen, amikért naponta még külön hálát adhatok.”

A köszönetből új hála fakad. Ha valaki felépítette magában a hála gondolatrendszerét – hálát ad az Úrnak önmagáért, szeretteiért, családjáért, hivatásáért, stb. –, nem esik már nehezére a hálaadás. A hálás emberek nem lesznek depressziósak!

5. Örülj a jövőnek. Nem is igazán az a fontos, milyen lesz ez a jövő, hanem hogy milyen beállítottsággal tekintünk előre. Sok szakember hangsúlyozza, hogy várakozásaink befolyásolják jövőnket. A keresztyénnek nincs oka rá, hogy féljen a jövőtől. Az Úr Jézus ismételten intette tanítványait: „Örüljetek... menjetek el... és ímé én veletek vagyok minden napon a világ végéig.” Mivel Ő most és mindig velünk van, nincs okunk a félelemre. Boldog az a keresztyén, aki minden nap azzal a várakozással indul el, hogy számolhat Isten áldásával és gondviselésével. Egy gyűlés alkalmával ketten voltunk elszállásolva egy szobában. Szobatársam komoly keresztyén ember, akit jól ismernek öröméről és szent életéről. 6 óra 10-kor csörgött a vekker. Odakint barátságtalan és hideg volt az idő, a napot sem lehetett látni. Barátom leállította a vekkert és hangosan felkiáltott: „Jó reggelt világ! Köszönöm Úr Jézus ezt az új, kegyelemből kapott napot!” Véleményem szerint megértette, amit a zsoltáríró mondott: „Ez a nap, amit az Úr rendelt, örvendezzünk és vigadjunk ezen” (Zsolt 118,24). Aki naponta így néz szembe

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 38
Heti: 74
Havi: 550
Össz.: 245 432

Látogatottság növelés
Oldal: Depresszió és az énről alkotott kép
Hogyan maradjunk talpon?! - © 2008 - 2024 - del-fin.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat