Hogyan maradjunk talpon?!

A flegmatikus alkat

A „flegmatikus” szó a görög phlegma – testnedv (takony) – szóból ered. A phlegmát nedvesen hűvösnek tartották, és úgy vélték, hogy a lustaság előidézője. Következésképpen a flegmatikus megjelölést a lassú, hűvös temperamentumra alkalmazták.

Ha a szangvinikus az örvendező, a melankolikus a szenvedő, a kolerikus a tevékeny – akkor a flegmatikus a nyugodt és a kiegyensúlyozott. A kívülről érkező benyomások sokkal harmonikusabb hatást gyakorolnak rá, mint a három másik típusra. A kolerikus emberben az akarat uralkodik, a szangvinikusban az érzések, a melankolikusban az érzések és az intellektus. A flegmatikust egyik vonás sem jellemzi különösebben.

Ő pillanatnyi helyzetét és magát az életet szerencsés kiegyensúlyozottsággal szemléli, ellentétben a többi típussal, amelyek állandó harcban állnak környezetükkel. A szangvinikus fel akar fogni minden kívülről érkezett benyomást. A melankolikus küszködik az őt körülvevő valósággal, s ezért inkább visszavonul a saját álomvilágába, ahol nincsenek ellenfelei. A kolerikus csapkod maga körül, mert állandóan arra törekszik, hogy a meglévőket megváltoztassa. A flegmatikus viszont szenvtelenül tekint az életre.

A többiek valahogyan mindig függenek a környezetüktől, csak a flegmatikus tanúsít fölényes magatartást. A minden irányból érkező benyomások egyenletesen hatnak rá, úgyhogy természete minden körülmények között megőrzi belső egyensúlyát. Ő a mindenkori hűvös és derűs szemlélő, akit nem vesznek igénybe szüntelenül a benyomások, mint a szangvinikust. A mindenkiben és mindenben jelentkező tökéletlenségek és hibák nem bosszantják, mint a melankolikust. Még kevésbé veszi a fáradságot, hogy mint a kolerikus megreformálja és megváltoztassa a dolgokat. Sztoikus nyugalmát külsőségek nem tudják megrázkódtatni. Nem érik meglepetések, soha nem érzi magát rajtakapott helyzetben, mint a szangvinikus. Őt nem rázza meg a lét diszharmóniája, mint a melankolikust, és nem ingerlik a problémák és a veszélyek, mint a kolerikust.

Még csak az ideáljai sem zavarják. Addig barkácsol rajtuk, míg kényelmesen kezelhetővé nem válnak. Ellenségeskedések nem sebzik meg felettébb. „Az ember legyen elégedett a sorsával” – mondja nyugodtan és józanul.