Hogyan maradjunk talpon?!

Harag szerepe a depresszió keletkezésében

A depressziónak mindig oka van, még akkor is, ha a páciens ennek nincs tudatában. Dr. Mortimer Ostow írja „A melankólia pszichológiája” c. könyvében: „Búskomorságra hajló embereknél is van kiváltó oka a depresszív folyamatnak, ami akár egy mindennapi sértődés is lehet.”

Bár minden esetben szívesen vezetnénk vissza a búskomorságot az emberi test organikus vagy pszichológiai változásaira, de reálisnak kell lennünk és elismernünk, hogy az legtöbbször sértődésünk, csalódottságunk vagy visszautasítottságunk reakciójaként jelentkezik. A bosszúság az első lépés abban a láncreakcióban, ami a depressziót kiváltja. Nem csodálom, ha önkéntelenül megbotránkozol ezen a mondaton. Sokszor megfigyeltem, hogy a lehangolt emberek egyszerűen nem képesek felismerni, hogy tele vannak agresszióval. Néhányan vitatták ezt, én azonban nem tágítottam, hanem mindig újra utánakérdeztem, milyen volt gondolati rendszerük a depresszió kitörése előtt, és érdekes módon mindig a harag kerüli elő.

Ostow így ír tovább: „A búskomorság minden fázisában jelen van az agresszivitás (a düh), mindegy, hogy felismerhető, tudatos-e, vagy sem. A düh az ellen a személy ellen irányul, akitől tulajdonképpen szeretetet várna az ember, de az csalódást okoz. Az agresszivitás, a düh azt a vágyat is ébresztheti, hogy a másikat bosszantsa, megsértse vagy megzavarja, aszerint hogy milyen erős benne a fájdalom, amit az illető érez.” Ostow tovább is magyarázza az agresszivitás problémáját: „Egyes szülőknek rendkívül ellenséges a magatartása gyermekeivel szemben. A gyermek megmarad a szüleivel kapcsolatban gyermeki magatartásban, ennek következtében felnőttként erős depresszív tendencia, lenyomó erő ellen kell harcolnia. A szülő és a gyermek közötti nyílt ellenségeskedés embertelennek és erkölcstelennek tűnik, pedig ismerünk ilyen eseteket. Ma sok szó esik elutasított vagy félrenevelt gyermekről. Néha kicsi gyermekeket súlyos testi sérüléssel visznek kórházba – olykor a hullaházba. A vizsgálatok kimutatták, hogy szüleik töltötték ki a haragjukat rajtuk, sőt némelyiküket meg is kínozták. Időnként olvassuk az újságban, hogy egy apa vagy egy anya megölte gyermekét. Pszichoanalitikus szempontból ezeknek a betegeknek – akiknek saját gyermekükkel szemben ellenséges a beállítottságuk – gyermekkorukban heves agresszióval kellett harcolniuk a felnőttekkel szemben. Védekező mechanizmussal igyekeztek dühüket megfékezni pl. szeretetet, hűséget mutattak a gyűlölt személy iránt, sőt alá is rendelték magukat neki. Saját gyermekükkel való érintkezésükben a védekezés aztán meghiúsult, és újra fellépett náluk az agresszió.

Ha a szülők a gyermeket elutasítják, ez nagy támadás személyisége ellen. A gyermek annál jobban kapaszkodik beléjük, ami éppúgy lehet a szeretetnek, mint a gyűlöletnek a kifejezése. Érzéseinek erőssége lelki sérülést idézhet elő, ami az ismétlődések miatt egyre mélyebbé válik. Így a gyermek minden további elutasításra agresszív kapaszkodással reagál. Lehet, hogy mint felnőtt egy megbízhatatlan partnerhez kötődik majd, és addig provokálja, amíg az elhagyja őt. Mint apa és anya később saját gyermekével kapcsolatban ismétli ugyanezt: elutasítja, kínozza, ugyanúgy, ahogy gyermekkorában ezt ő maga is átélte.”

A két legerősebb emberi érzés a szeretet és a harag (gyűlölet). A szeretet gyógyít, a harag azonban káros. Ennek következtében a harag a legnegatívabb és legrombolóbb érzés, amivel az embernek meg kell birkóznia.

A harag természetes védekezés a sértés, a visszautasítás és a bántás ellen. Ezért sok depresszióra hajló ember vagy maga agresszív, vagy agresszív családból származik, ahol őt a szülők elutasították, megalázták. A harag nemcsak érzéseinkben, hanem testünkben és lelkünkben is kárt okoz. Meggyőződtem róla, hogy napjaink depresszióhulláma arra a tehetetlenségre vezethető vissza, hogy nem tudunk saját agressziónkkal bánni. A 60-as évek lázadó, dühöngő nemzedéke a 70-es évekre depresszióssá vált.

A viselkedés-lélektani irányzatot magukénak valló pszichológusok téves felfogása olyan engedékeny magatartást alakított ki a gyermekekkel szemben, amely végül egy lázadó, ellenálló, haragos és keserű generációt hozott létre. Ők voltak azok, akik agressziójukból depresszióba estek. Ezért nem szokatlan dolog, ha a lelkigondozás folyamán közli a páciens, hogy betegsége kitörése előtt valami miatt dühbe gurult. Segíthet rajta ha felismeri, hogy a depresszió nem spontán adódik, hanem agresszivitással (dühkitöréssel) kezdődik.

Az agresszivitás súlyos következményei

Fel sem mérhető, milyen súlyos hatásai vannak az agresszív magatartásnak lelki, testi és szellemi területen. Lelkileg mélységes elkeseredést okoz. A „Reader’s Digest”-ben nemrégen egy cikk jelent meg arról az esetről, amikor négy alkalmazott meghalt, az ötödik pedig súlyosan megsebesült. A tettes egy olyan szeretetreméltó ember volt, akit valószínűleg szívesen fogadnánk el szomszédunknak. 43 éves korában úgy látszik kiborult, és munkatársaira lőtt. A vizsgálatok kimutatták, hogy nem spontán reakcióról volt szó. Ezt az embert 18 hónappal korábban egy előléptetésnél mellőzték egy másik javára. Felesége szerint attól a naptól kezdve személyisége egyre jobban megváltozott. Egyre nagyobb teret engedett a haragnak és keserűségnek, rágódott az igazságtalan bánásmód miatt, míg végül pszichikailag úgy megzavarodott, hogy ráemelte a fegyverét öt emberre. Az áldozatok mind vezető pozíciót töltöttek be a cégnél, tehát részt vehettek a döntésben. Ma ez az ember rács mögött ül, távol szeretett családjától. Agresszivitása miatt 4 embernek kellett meghalnia, egy pedig talán egész életén át nyomorék marad.

Az agresszió számtalan testi betegséget is okozhat. Az ezekben szenvedő emberek töltik meg ma az orvosi várókat. Az ember a stressznek csak bizonyos mértékét tudja elviselni, a harag különösen sok feszültséghez vezet. A fiataloknál a test ugyan fel tudja dolgozni az agressziót, de a kor előbbre haladtával elveszítjük ezt a képességünket. A test lerobban, és életfontosságú területeken felmondja a szolgálatot: gyomordaganatok, magas vérnyomás, bélgyulladások, izületi gyulladás, szívműködési zavarok, fejfájás, vese és epekövek – számtalan más betegség keletkezhet.

A San Diego-i kórházban meglátogattam egy 72 éves lelkészt, aki előrehaladott zöld hályoggal feküdt ott. Szerette Istent, neki akart szolgálni, de mint sok keresztyén, ő sem harcolt soha a harag bűne ellen. Szobájába lépve dühös szavak áradatát zúdította rám. Elkezdte szidni az orvosokat általában, majd a kórház orvosait és nővéreit különösképpen. Arca hamarosan elszíneződött a dühtől. Megfogtam a csuklóját, megráztam és rákiáltottam: „Pál, te még megölöd magad, ha nem hagyod abba!” Nem sejthettem, hogy két napon belül meghal szívszélhűdésben, bár ez az első szívrohama volt és nem ezért küldték kórházba. Néhány hónappal a temetése után esetét példaként említettem prédikációmban. Az Istentisztelet után a gyülekezetünk szemorvosa a következőt mondta: „Múlt héten olvastam egy orvosi lapban, hogy a zöld hályog kialakulásának fő oka a felgyülemlett agresszió.” Bármilyen súlyosak is azonban a harag következményei testileg, lelkileg, mégsem hasonlíthatók ahhoz a pusztításhoz, amit szellemi területen végez. Az Efézus 4,30-32-ben ezt olvassuk: „Meg ne szomorítsátok Isten Szent Szellemét, aki által elpecsételtettetek a teljes váltság napjára. Minden keserűség, bosszúság, harag, kiabálás és káromkodás kivettessék közületek, minden gonoszsággal együtt! Sőt legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok és bocsássatok meg egymásnak, mint ahogy Isten is Krisztus által megbocsátott nektek.” Ha felteszem a kérdést: hogyan szomorítjuk meg a Szent Szellemet, bizonyára egy sereg nyilvánvaló bűnt sorolnánk fel, mint például a házasságtörést, gyilkosságot. Ezekből a versekből mégis az derül ki, hogy a Szent Szellem megszomorodásának sokkal inkább a haragos gondolat és indulat az oka.

Ha egy keresztyén megszomorítja a Szent Szellemet, képtelen szellemi erőit használni. Láttuk az előző fejezetben, hogy a Szent Szellem akkor tud munkálkodni az életünkben, ha helyet adunk neki. Így nyerünk erőt, hogy úrrá legyünk gyengeségeinken, és legyőzzük a búskomorságot. De a győzelem nem magától jön. A keresztyénnek együtt kell működnie a Szent Szellemmel, azaz a harag gondolati bűnének nem szabad teret adnia.

Több keresztyén küszködik az agresszivitással, sokkal inkább, mint bármely más bűnnel, és valószínű itt szenvednek legtöbben vereséget. Pedig ez erősen korlátozza Isten uralmát az életünkben; megszomorítja a Szent Szellemet, és szellemi életünket elsorvasztja. Pszichés betegségeink keletkezhetnek, és Isten sem tud igazán használni bennünket.

Isten gyógymódja

Isten nélkül az ember nem talál értelmes gyógymódot az agresszivitásra. Egyszer egy fiatalember jött a rendelőmbe, és elmondta, hogy már hatszor volt pszichiáternél. A diagnózis róla így hangzott: „Ön gyűlöli az anyját.” Gyomorgörcsei, és házasságában is nehézségei támadtak. Megkérdeztem tőle, hogy miért jött hozzám, ha már megtudta a pszichiátertől, mi a baj. Szomorúan válaszolta: „A pszichiáter rámutatott ugyan a problémára, de megoldást nem tudott adni.” Ezen nem kell csodálkoznunk, hiszen Isten ereje nélkül nincs megoldás az agresszióra.

A „Reader’s Digest” egyik cikkében tipikus tanácsot adott egy pszichiáter: a haragra hajló ember keresse meg, mi váltotta ki agresszióját, és próbálja azt a jövőben elkerülni. Aki nem akarja igénybe venni Isten erejét, általában a menekülésben keres szabadulást. Megkérdezhetnénk egy pszichiátert, mit tegyünk akkor, ha saját feleségünk, gyermekeink, hivatásunk, szomszédaink, sőt egész környezetünk váltják ki a haragot. Lehetetlen ugyanis minden zavaró körülményt kikerülni. Isten ennél jobb megoldást kínál. Gondoljuk végig a következő 5 pontot! Több száz embernek volt ez már segítségére.

1. Ismerd el, hogy a haragod bűn! Amíg mentegeted magad, nem lehet rajtad segíteni. 25 évi tanácsadói tevékenységem alatt megismertem minden ide vonatkozó magyarázkodást. Az egyik beteg így panaszkodott: „Sajnos ingerlékeny természetű vagyok”. Egy missziói társaság egykori munkatársa, akit agresszivitása miatt zártak ki, ezzel érvelt: „Szíriai származású vagyok, apám, anyám, sőt egész családom hajlik a haragra”. Volt aki ezt mondta: „Apám és anyám az agresszív magatartástól gyomordaganatot kapott, sőt testvéreim is szenvedtek miatta – hogyne lennék hát én is agresszív?” Bár ezek az emberek mind hamisan értékelték helyzetüket, mégis meg tudom érteni őket, mert 36. életévemig én is arra hivatkoztam, hogy skót, francia és ír elődeim miatt vagyok indulatos.

De ez csak menekülés, hamis út, amivel bűnös voltunkat leplezzük. Ha az ember nem nevezi bűnnek a haragját és nem hagyja abba a mentegetőzést, akkor reménytelen a helyzete. Évek során sok agresszív emberrel volt dolgom. Sokaknál azonban semmi eredményt nem értem el. Valamennyiüknél volt egy közös vonás: nem akarták elismerni, hogy hajlanak a haragra és hogy mentegetik bűnüket.

Csak ha te bűnnek nevezed haragodat, akkor tudod legyőzni. Ez az első és döntő lépés a győzelemhez.

Mint tanácsadó, mindig újra hallom: „Ha a férjem megváltozna nem lennék haragos.” – vagy: „Hiszen a feleségem ingerel fel.” Ezek az emberek még nem tanulták meg, hogy a győzelem mások magatartásától függetlenül, egyedül Krisztuson alapszik.

2. Valld be Isten előtt, hogy a haragod bűn. Isten éppúgy megbocsáthatja ezt is, mint más bűnöket: „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9). Minél előbb ismered be, hogy ez bűn, annál gyorsabban győzheted le.

3. Kérd Istent, hogy vegye el agresszív magatartásodat. Isten nemcsak hallja, amit akarata szerint kérünk, hanem meg is adja (1Jn 5,14-15). Miután a harag nem felel meg az Ő akaratának, ha kérjük, hogy vegye el agresszív magatartásunkat, biztosak lehetünk a győzelemben. Az Isten nélküli ember sok esetben rabszolgája szokásainak, a keresztyén azonban szabad. Harcolnunk kell szokásaink ellen, hiszen ha a Szent Szellemnek teret adtunk az életünkben, már nem kell szokásainktól függnünk.

4. Adj hálát Istennek irgalmáért, kegyelméért és erejéért. A kéréshez hozzátartozik az Isten irgalmáért és bocsánatáért való hála is. Megköszönhetjük neki, hogy Szelleme bennünk lakik, és hogy ereje által megváltozhat agresszív magatartásunk.

5. Valahányszor haragszol, alkalmazd a fenti négy pontban leírtakat. Ne képzeld, hogy gyermekkorod óta fennálló agresszivitásod mindjárt első alkalommal eltűnik. Számolj azzal, hogy még felléphetnek dühkitörések, de minél intenzívebben alkalmazod a fent leírtakat, annál közelebb van a győzelem. Ha tehát vétkeztél, ismerd el azt Isten előtt, kérd Őt magatartásod megváltoztatására, és bizalommal adj hálát mindenért, amit Ő tehet az életedben. Valaki néhány gyakorlás után azt mondta: „Első nap legalább ezerszer kellett bevallanom, hogy haragossá lettem, a következőn már csak 997-szer, tehát javulás mutatkozott. És most agresszivitásom szinte teljesen a múlté.” Ez a példa is mutatja, hogy a harag legyőzhető. Olyan esettel még nem találkoztam, hogy

valaki egyszerre szabadult volna meg tőle. Szüntelenül vigyáznunk kell magunkra, és gyakorolnunk az új magatartást.

Néhány éve egyik előadásomon egy idősebb úr feltette a kérdést: „Hiszi Ön, hogy az az ember, aki egész életén át agresszív volt, még 70 évesen megszabadulhat?” Így feleltem: „Isten ereje által minden szokásunktól megszabadulhatunk.” Két évvel később ismét felfedeztem ezt a férfit a feleségével együtt a hallgatók között. Az előadás után ezt mondta: „Eredményről szeretnék Önnek beszámolni. Isten megszabadított a haragomtól. Kérdezze meg a feleségemet, ha nem hiszi el.” Láttam az asszony arcán, hogy Isten ereje valóban megváltoztatta az életüket. Sok száz példát mondhatnék el, amely bizonyítja, hogy a Szent Szellem ereje minden haragra hajló ember szívét be tudja tölteni, ha megnyílik előtte. Ha az agressziót felváltja a szeretet, akkor semmi ereje nincs a depressziónak rajtunk!