Hogyan maradjunk talpon?!

Hol keressük a depresszió gyökerét? Vajon milyen esélyünk van arra, hogy átéljük az első depressziós epizódunkat - akár holnap?

Gének és molekulák és hormonok

A depressziót nemcsak a pszichológusok, de az utóbbi évtizedekben a genetikus kutatók is górcső alá vették. Feltűnt, hogy míg az átlag népesség 5-10 százaléka él át depressziós periódust, addig a betegek családjában ez az arány kétszer annyi, 20 százalék. Ez azt bizonyítja, hogy a depresszióra való hajlam örökölhető. Számszerűleg pont annyira, mint a szívkoszorú megbetegedésre való hajlam. Az egypetéjű ikrekkel végzett kutatások még inkább megerősítették a feltevést: ha egyiküknél unipoláris depressziót diagnosztizálnak, akkor annak az esélye, hogy az ikerpár másik tagja is depressziós lesz, 43 százalék.

Az idegrendszer hírvivő anyagai

Az agykutatók az idegrendszer hírvivő anyagait állították reflektorfénybe. Ezek azok a vegyületek, amelyek az idegsejtek közötti információáramlásért felelősek. Az ötvenes évek egyik látványos eredménye volt, hogy depressziós betegeknél az agy csökkent szerotonin- és noradrenalin-aktivitását sikerült kimutatni. Az még nem világos, hogy pontosan milyen szerepet játszik a két vegyület a depresszió kialakulásában, de egyre több szakember helyezkedik arra az álláspontra, hogy nem a vegyületek önmagukban gyakorolt hatása, hanem ezek kölcsönhatása játszik lényeges szerepet.

A hormonális rendszernek feltehetően szintén jutott lap a depresszió hátterét vizsgáló asztalnál. Mind a melatonin nevű, kizárólag a sötétben termelődő hormon, mind a mellékvesekéreg kortizol nevű hormonja szerepet játszhat a betegség létrejöttében. A kortizol egy "stresszhormon", amely fokozott stresszállapot idején jut a szervezetbe, ezért nem meglepő, ha a depressziós embereknél magasabb szinteket mérnek. Újabban feltételezik, hogy a depresszió javulása összefügg a stressz-szabályozó központok (pl. hippokampusz) idegsejtjeinek regenerálódásával.

A depresszió lelki oldala

A pszichológusok más oldalról közelítik meg a kérdést. Noha első hallásra különösnek tűnhet, hogy "ahány nézőpont, annyi magyarázat", de a jelentős pszichológiai iskolák elméleteinek gyakorlati haszna a pszichoterápiák során mutatkozik meg. El kell fogadnunk, hogy a legtöbb tudományág egy jelenséget több közelítésben ragad meg, minél összetettebb a dolog annál több oldalról közelíti meg. Egy drágakő igazi szépségét sem csak egy metszet felől tudjuk megcsodálni.

Sigmund Freud és a pszichodinamikus iskola szerint a gyermekkorban elszenvedett veszteség a döntő. A veszteségnek azonban nem kell konkrétnak lennie, egy embernél kialakulhat a depresszió a nélkül is, hogy ténylegesen elvesztette volna egy közeli hozzátartozóját. Ennek magyarázatára vezette be Freud a szimbolikus veszteség fogalmát. Eszerint minden előidézheti a depresszió kialakulását, amely az elhagyatottság érzését kelti a személyben.

A viselkedés-lélektan a pozitív megerősítések hiányára helyezi a hangsúlyt. Ha valaki nem kap pozitív visszajelzést önmagával kapcsolatban, akkor elbátortalanodik, és csökken a pozitív viselkedések száma: így alakul ki az ördögi kör, amelyből nehéz a kilépés.

A kognitív iskola a negatív gondolkodás depresszióban betöltött szerepére mutat rá: a betegek jellemzően negatívan gondolkodnak önmagukról, az élményeikről és a jövőjükről, miközben alábecsülik a pozitív események jelentőségét és felnagyítják a negatívakét. Ezeken aztán a betegek hetekig, hónapokig rágódnak, és szinte visszafordíthatatlan spirálba kerülnek, ahol csak a negatív gondolatok felé mutat az egyirányú utca táblája.

Beck három igen jellemző mondatot írt le a depressziósok gondolatvilágából:

1. Senkije vagyok e világnak.
2. A világ lehangoló hely.
3. A múltam tragédia, a jövőm katasztrofális.

Érdekes elméletet takar a tanult tehetetlenség fogalma: a betegek úgy érzik, hogy nincsenek hatással életük alakítására, a kontrollhiányt stabil belső tényezőknek tulajdonítják, ezért alkalmatlannak érzik magukat a negatív események elhárítására. Ez ahhoz vezet, hogy a depressziós beteg meg sem próbál változtatni helyzetén, és fásultan, bénultan törődik bele a sorsába.

Társadalmi kérdés is

A szociológusok szintén elég fontos kérdésnek tartják a depresszió kialakulását ahhoz, hogy alaposan megvizsgálják a betegség társadalmi és kulturális hátterét. Egy érdekes tanulmány arra mutat rá, hogy a depresszió szorosan összefügg a családi állapottal: a különélők illetve az elváltak között több mint háromszor olyan gyakori a betegség kialakulása, mint azok között, akik párkapcsolatban élnek. A depresszió a különböző társadalmi csoportokon belül is eltéréseket mutat: a nők esetében majdnem kétszer olyan gyakori a megbetegedés, mint a férfiaknál.