Hogyan maradjunk talpon?!

Mi az öngyilkosság?

Az önpusztító viselkedést, mint a cigarettázást vagy a rendszeres alkoholfogyasztást sokan hívják lassú öngyilkosságnak. Az extrém sportok űzőit még csak a lassúsággal sem vádolják, mégsem hihetjük azt, hogy ezek az emberek ténylegesen életük kioltására törekszenek.

Az öngyilkosság az a cselekedet, amelyet akaratosan, közvetlenül és tudatosan követ el valaki annak érdekében, hogy kioltsa saját életét. Az öngyilkosság gondolata általában akkor fogalmazódik meg valakiben, amikor a lelki terhek felülkerekednek azokon a megküzdési stratégiákon és azokon az erőforrásokon, amelyekkel az egyén megpróbálja megoldani a problémáit. Ez a kétségbeesés annyira erős, hogy a halálvágy felülkerekedik minden olyan gondolaton, amely a család és a hozzátartozók érzéseit érinti.

Az öngyilkosságot a világ számos kultúrája és vallása különbözőképpen ítéli meg. Van, ahol bűnnek számít, és mint ilyen az elkövetéséhez nyújtott segítség bűncselekmény. Van, ahol a saját élet kioltása tiszteletreméltó cselekedet, amennyiben az élethelyzet, amelyből az illető menekül, szégyenteljes, vagy reménytelen. Ám az öngyilkosság mindenhol csak egy gyűjtőfogalom: nagyon sok eltérést találhatunk a halál keresésében, motívumaiban, elkövetésének módjában. A pszichológia - az öngyilkosság egyik legismertebb kutatóján, Edwin Shneidmanon keresztül - több típust különböztet meg.

Az öngyilkosjelöltek típusai

A halálkihívó emberek csoportja az öngyilkosság elkövetése előtt vagy akkor még nem jutott döntésre a tekintetben, hogy meg akar-e halni, ám viselkedésük magával hordozza a halál lehetőségét. Itt még mindig nem a száguldozó hódeszkásokra, vagy a vadvízi evezőkre kell gondolni, hanem azokra az öngyilkos-jelöltekre, akik a vonatsíneken vagy egy magas korlát szélén egyensúlyoznak, illetve azokra, akik a halálos adag gyógyszer bevételét követően felhívják magukra a figyelmet: telefonálnak, vagy nyilvános helyen lesznek rosszul. A halálkihívók tettét inkább tekinthetjük "segélykiáltásnak", figyelemfelhívásnak, mint tényleges meggyőződésnek, de ez sajnos nem mindig kíméli meg őket attól, hogy a próbálkozásuk szomorú sikerrel járjon.

A szekták tömeges öngyilkosságot elkövető hívei, illetve az önkezük által elhunyt gyerekek nagy része a haláltagadók közé tartozik. Ők egy boldogabb lét felé vágyakoznak, és úgy döntenek, nem várják ki a sorukat: megölik magukat azért, hogy a mennyországba, vagy - vallástól és hittől függően - egy ahhoz hasonló helyre kerüljenek.

A halálkeresők és a halálvállalók eltökélt célja a halál - egy bizonyos ideig. A halálkereső emberek igazán meg akarnak halni de alapjában inkább jobban szeretnének élni?-, de el lehet téríteni őket a szándékuktól, még mielőtt nekifogtak volna a megvalósításnak. A halálvállalók azonban meg vannak győződve arról, hogy már amúgy is kevés idejük van hátra, és ha végeznek magukkal, akkor rengeteg szenvedéstől kímélik meg önmagukat és a környezetüket. Alapvetően az idős és a beteg emberek tartoznak ebbe a csoportba, bár vannak olyanok is, akik félelme megalapozatlan.

Mi jelenthet veszélyt?

Noha nincs egyértelmű jele annak, hogy valaki öngyilkosságot fog elkövetni, van számos kockázati tényező, amelynek jelenléte ebben az irányba mutathat. Mindenképpen elsődleges rizikófaktornak számítanak a pszichiátriai betegségek, közülük elsősorban a depresszió, a skizofrén megbetegedés és a szenvedélybetegségek. A depresszió különös jelentősséggel bír: számos vizsgálat eredménye szerint a befejezett öngyilkosságot elkövető emberek 50-70%-a szenvedett kezeletlen vagy nem megfelelően kezelt depresszióban. Fontos megemlíteni, hogy a kevert mániás-depressziós periódusok különösen veszélyesek. Ugyancsak veszélyt jelenthet a már elkövetett sikertelen öngyilkossági kísérlet, illetve a családon belül tapasztalt öngyilkossági kísérlet. Semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha valaki akárcsak utalást szintjén is említi a halálvágyat vagy a reménytelenséget.

Léteznek olyan kockázati tényezők, amelyek önmagukban csekély veszéllyel bírnak, de összeadódva már az öngyilkosság gondolata felé terelhetik az illetőt. Kétségtelenül veszélyeztetettebbnek számítanak azok, akik magányosan élnek, reménytelenségüknek adnak hangot, anyagi gondokkal küszködnek, súlyos, negatív életeseményeken estek át, akár felnőtt-, akár gyermekkorban, impulzívak, indulatosak. Ugyancsak meg kell említenünk az alkohol és a drog használatának veszélyét. Noha a nők gyakrabban kísérlik meg kioltani az életüket, a férfiak nagyobb arányban halnak meg öngyilkosság következtében. Ők azért vannak nagyobb veszélyben, mint a gyengébb nem, mert szándékukat általában nem jelzik előre, és az orvoshoz fordulás is inkább testi problémák miatt történik. A legérzékenyebb periódus férfiaknál a serdülő- és a fiatal felnőttkor, nőknél az idős kor. És vannak az évnek olyan szakaszai, amikor különösen oda kell figyelni azokra, akik fejében megfordulhat az öngyilkosság gondolata: ez elsősorban a karácsony és az azt követő időszak és a tavasz.