Hogyan maradjunk talpon?!

Önsajnálat legyőzése

Az önsajnálat nemcsak bűn, hanem rossz szokás is. Minél inkább enged neki az ember, annál könnyebben csúszik bele ebbe a gondolkodási sablonba, ha kellemetlenséggel találkozik. Hétköznapi életünkben többnyire a szokásaink vezetnek minket. Minél gyakrabban követünk egy magatartásformát, annál jobban húsunkba, vérünkbe ivódó szokássá lesz, a „kondicionált magatartás” egy formájává, amint ezt a pszichológusok nevezik. Mindig újra tudatára kell ébrednünk, hogy nem kell szokásaink rabságában megmaradnunk, még ha a legtöbb ember így is gondolja. Tudományosan bizonyított, hogy át lehet ezeken törni. Egy kutató arra az eredményre jutott, hogy mindaz, amit 39 napon át rendszeresen teszünk, szokásunkká válik, vagy fordítva, ha 39 napon át nem követünk egy magatartást, az megszűnik. Lehet, hogy ez érvényes a kocogásra, a dohányzásra, a kávéivásra, de komolyan kételkedem abban, hogy ez az állítás érvényes lenne az önsajnálatra is. Lehet ugyanis, hogy 39 napon át nem lesz alkalmunk az önsajnálatra. De ez csak azt a tényt húzza alá, hogy gondolkozásunk tartós megváltoztatása át tudja törni a gondolati megszokást. Sok depresszióra hajló embernek adtam tanácsot önsajnálata legyőzésére, aki kész volt azt követni, jelentős javulást tapasztalt. De akik ragaszkodtak a „kellemes önsajnálathoz”, azokon nem segített. (Bár meglepően hangzik, az önsajnálat sokaknak kellemes tevékenység, még ha a nyomában keletkező lehangoltság nem is az.)

1. Ismerd fed, hogy önmagad sajnálata bűn: „Tegyetek mindent morgás és zúgolódás nélkül” (Fil 2,14). Az első lépés, ami az önsajnálat rabságából megszabadít, hogy bűnnek ismerjük fel. Ez bizonyára a legnehezebb is, mert emberileg nézve nagyon könnyű önsajnálatunkat igazolni. De az önmagunk iránti szánalom és mások vádolása – sértés, visszautasítás vagy tragikus események miatt súlyos gondolati bűn, ami tönkretesz. Ha az önsajnálatot nem nevezzük egyszerűen bűnnek, akkor soha nem fogunk megszabadulni tőle! Ha igazoljuk, hasonlítunk az alkoholistához, aki ittas állapotát tagadja. Nem lehet egy begyökerezett szokástól megszabadulni, ha valaki nem kész annak a bevallására, hogy az rossz, és függ tőle.

Ne próbáljuk önsajnálatunkat soha mentegetni! Emberileg nézve ez lenne az egyszerűbb. Talán szüleink nem fogadtak el, vagy valaki visszaélt a bizalmunkkal. Lehetséges, hogy előbbre jutási lehetőségek nélküli állást vállaltál, vagy önző, együttérzésre képtelen, figyelmetlen házastársad van. Talán testi korlátozottságod miatt legkedvesebb embereidtől elszakítva kell élned. Ha pusztán emberileg nézzük, számos más probléma is oka lehet az önsajnálatnak, de egyben biztos lehetsz: minden önsajnálat depresszióhoz vezet.

Ezen kívül a hitetlenség bűne, amiből önsajnálatod kinőtt, akadályozni fog abban, hogy igénybe vedd Isten erejét. Isten gyermekeként is éppoly erőtlen leszel, mint a nem keresztyének, ha önsajnálattal korlátozod vagy megszomorítod a Szent Szellemet. Minél előbb nevezed bűnnek az önsajnálatot, annál gyorsabban teszed meg az első lépést a gyógyulás felé.

2. Valld meg bűnként az önsajnálatot: „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűnünket és megtisztít minket minden hamisságtól (igazságtalanságtól)” (1Jn 1,9).

Mennyei Atyánk irgalmas Isten, aki mindig kész megbocsátani, ha a bűnt az Ő Fia, Jézus Krisztus nevében vétkünknek ismerjük be. Ez a szó, „beismerni” azt jelenti, „Istennek igazat adni”. „Vétkeztem, az önsajnálatnak teret engedtem.”

Minél előbb ismered be önsajnálatodat, mint bűnt, annál hamarabb teszed meg a második lépést, hogy ettől az önromboló szokástól megszabadulj.

3. Kérj Istentől győzelmet az önsajnálat fölött: „Abban van a bizodalmunk Őiránta, hogyha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat minket, tudjuk azt is, hogy mienk az, amit kértünk tőle” (1Jn 5,15). Isten már kimondta ítéletét az önsajnálat fölött, így biztosak lehetünk abban, hogy kérésünkre győzelmet ad. Gondold meg, hogy a keresztyénnek vannak olyan erőforrásai, amelyek a nem keresztyének előtt el vannak zárva. Ezért hangsúlyozom: „A keresztyén embernek nem kell zsarnok szokásai rabszolgájaként élnie.”

Sok évvel ezelőtt dr. Henry Brandt ezt mondta San Diegoban egy sereg lelkigondozó előtt: „Az önsajnálkozók magatartásukat csak addig tudják a körülményekkel magyarázni, amíg keresztyénné nem lesznek. Utána már nem érvényes a mentegetőzés.”

Ha valaki Jézus Krisztust befogadja az életébe, új, belső erőt nyer, amely győzelemre segíti minden régi szokása fölött (2Kor 5,17). Az emberi önfegyelmezést tiszteletben tartva mégis azt kell mondanunk, hogy a legtöbb keresztyénből hiányzik az a jellemszilárdság, mellyel elutasíthatná az önsajnálatot. Pedig Jézus Krisztus természetfeletti erőt ad az óember feletti győzelemhez. Pál apostol szava mindegyikünkre érvényes: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4,13).

4. Minden helyzetben adj hálát Istennek! 1Tessz 5,18 írja: „Adjatok hálát mindenért, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztusban tinektek.” Ettől a lépéstől függ a győzelem. Ha nem vagy hálás minden helyzetben Isten segítségéért, és nem vagy engedelmes parancsai iránt, akkor az önsajnálat visszajön és depressziódnak új táptalaja lesz. Fel kell ismernünk, hogy mindenért hálát adni két okból is fontos: egyrészt, hogy szellemi keresztyének legyünk, másrészt – s ezt még egy későbbi fejezetben látni fogjuk –, mert ez által lelkünkben gyógyító erők szabadulnak fel, Nem mindig vagyunk képesek rá, hogy Istennek hálát adjunk magáért a helyzetért, de fontos, hogy hálát adjunk ebben a helyzetben is!

Nem minden imádság segít

Furcsán hangzik talán, hogy a depressziós emberek nagy százaléka gyakran imádkozik. Nemkívánatos magatartásuk – a megszokott önsajnálat és állandó elégedetlenség – miatt még legjobb barátjuktól is elidegenednek. Csak panaszkodnak, és ez a legszorosabb barátságot is megterheli. Végül úgy néz ki, hogy már csak Isten érti meg őket. A súlyosan depressziós, elkeseredett ember természetesen hajlik arra a gondolatra, hogy Isten sem törődik már vele.

Talán azon is csodálkozni fogunk, hogy nem minden imádság jó imádság. Sok imádságnak nevezett kérés káros, mert Isten akaratának nem felel meg. A legtöbb depressziós ember igényli, hogy haragját kifejezze és önsajnálatát szavakba öntse. Ez nemcsak lelkileg, hanem szellemileg is súlyos következményekkel jár.

Egy ilyen imádságra példa Mózes imája, aki az Ószövetség egyik legjelentősebb alakja. Mózes egyszerűen megelégelte az izraeliták állandó morgását. Nemtetszését Isten ellen fordította, és így szólt: „Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép, és én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogy a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak? Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk. Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat” (4Móz 11,11-15).

Az imádság haraggal kezdődik, önsajnálatba megy át, végül súlyos depresszióba torkollik: Mózes a halálát kéri. Annyira tele volt bosszúsággal a nép panaszai miatt, hogy nem vette figyelembe Isten természetfölötti gondoskodását. Ilyen imádság után bárki depresszióssá válna.

Egy lelkész barátom az imádság kérdésével kapcsolatban beszélt egy felmérésről, amit tanulmányi ideje alatt végzett. A felmérésben olyan emberek vettek részt, akik búskomorságban szenvedtek, de közel álltak a keresztyén hithez. Az embereket 3 csoportra osztotta: az 1. csoportot egyénileg és csoportosan is gondozták közös imádkozással, a 2. csoportot helyes imádkozásra tanították, a 3. csoport tagjai pedig egyenként imádkoztak otthon. Néhány hét múlva a gondozottaknak csaknem 50%-a jobban lett. 85%-a javult azoknak, akik hetenként, irányítás alatt közösen imádkoztak, viszont azoknál, akik vezetés nélkül imádkoztak nem állt be javulás, sőt némelyek rosszabbul lettek. Kiderült, hogy ezek közül többen még imádságukban is magukat sajnálták. Így természetesen rosszabbodott a depressziójuk.

Imádság hálaadással

Ahhoz, hogy eredményesen imádkozhassunk, nem szabad megfeledkeznünk a hálaadásról. A Biblia így ír: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem könyörgésetekben hálaadással vigyétek kéréseiteket Isten elé, és az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, megőrzi a ti szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7).

A helyes imádságnak pozitív hatása van, de mindig hozzá tartozik a hála. Ha valóban hisszük, hogy Isten válaszol az imádságra és tehet valamit értünk, még azelőtt köszönjük ezt meg neki, hogy látnánk, mit cselekszik. Az ilyen imádságnak gyógyító hatása van. A hála nélküli imádság káros lehet, esetleg búskomorrá tesz. Aki imádság után depresszívebb, mint előtte, vizsgálja meg, nem hiányzott-e a hálaadása.

Néhány évvel ezelőtt fontos leckét tanultam meg. Vendégségben voltunk barátainknál, és amikor hazafelé indultunk, észrevettem, hogy vadonatúj kocsim megsérült. Valaki nekitolatott a parkolóban, és a sárhányó csúnyán behorpadt. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, még a gyomrom is összerándult, és meglehetősen csúnya gondolatok futottak át az agyamon. De aztán ezt mondtam: „Áldott az Úr”. Bár nem tudtam, hogy történt, Istennek engedni akartam, tehát hittel hálát adtam; a következmény pedig az volt, hogy emiatt a baleset miatt soha nem támadt bennem, később sem, rossz érzés. Ha nem adtam volna hálát, bizonyára másként történt volna. Itt lett világossá előttem, hogy hálát adhatunk akkor is, ha nem értjük az adott eseményt, vagy nem örülünk neki. Az ember képes befolyásolni érzelmeit egy váratlan szituációban, mert vagy szitkozódik, vagy hálát ad.

5. Adj minél több helyet a Szent Szellemnek. „Ha ti, akik gonoszok vagytok, tudtok fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik” (Lk 11,13).

Aki felismerte és beismerte bűnét, annak az Úr megbocsátón, s elvette az önsajnálatát. Most már egyre több helyet adhatsz az életedben a Szent Szellemnek. Sokszor kérdezik tőlem: „Hányszor kell betelnem a Szent Szellemmel?” Erre így válaszolok: „Valahányszor tudatára ébredsz annak, hogy belsőleg üres vagy” (Ef 5,18).

6. Ha ismét önsajnálatba esel, menj újra végig ezeken a pontokon! A pedagógusok hangsúlyozzák, hogy az ismétlés segít a tanulásban. Tapasztalatom szerint ez igen lényeges lépés, ha egy szokás fölött uralkodni akarunk. Nem reális azt várnunk, hogy önsajnálkozó gondolatmenetünk azonnal eltűnik. Ezt a gyakorlatot sokszor kell alkalmazni, hogy végleges győzelemre jussunk. De minél hamarabb szállunk szembe önsajnálatunkkal, annál gyorsabban és hosszabb ideig tudunk uralkodni fölötte.

Ne gondold, hogy semmit nem kell tenned azért, hogy önsajnálatod felett győzelemre juss. Sok búskomor ember szeretné – még ha be is látta depressziója okát –, ha Isten egyszerűen elvenné hamis gondolkozásmódját, anélkül hogy ő bármilyen erőfeszítést tenne. Sokszor átéltem, hogy némelyek bosszankodnak, amiért Isten nem csodaképpen vette el önsajnálatukat. Pedig Isten nem tesz semmit, amit a Biblia szerint tőlünk vár, hanem arra int, hogy engedjünk a Szent Szellemnek, aki képessé tesz mindarra, ami a mi dolgunk.

Győzhetsz az önsajnálat fölött és így a depresszió fölött, ha keresztyén vagy, de csak ha használod azt a szellemi erőt, amit egyedül a Szent Szellem adhat.

Orvos, segíts magadon!

A bevezetésben mondtam, hogy 1969. október 7-én lettem először depressziós. Azóta még három ízben volt alkalmam saját magamon kipróbálni, miként győzhető le az önsajnálat.

Gyülekezetünk nőtt, így 49 hold földterületet vásároltunk San Diego közepén, hogy ott gyülekezeti termünket, gimnáziumunkat, kollégiumunkat és intézetünket felépíthessük. Kifizettünk 500000 dollárt egy telekért, amiből 16 holdat építhettünk volna be. A telek ideális helyen volt egy templom számára. Három éven át, éjjel nappal ezzel foglalkoztam gondolatban, sőt sokszor álmaimban is. Hónapokon keresztül tárgyaltam a szomszéd telkek tulajdonosaival, míg már 15 telkünk volt, amelyeken keresztül saját földünket megközelíthettük. Mégis úgy látszott, hogy a környezetvédők és a helyi politika befolyásos személyiségei egységfrontot alkottak tervünkkel szemben. Két évig harcoltunk a városvezetőséggel. Dollárok ezreit fizettük ki ügyvédeknek, és még egyszer annyiba került volna, ha a baráti körünkbe tartozó jogászok nem ingyen álltak volna rendelkezésünkre. Legkevésbé sem kételkedtem abban, hogy terveinket végül jóváhagyják. Naivitásomban nem is gondoltam arra, hogy a városatyáknak nagyobb üzlet templom helyett 200 adófizetőnek házat építeni. Ezért olyan voltam, mint akit fejbe vertek, amikor megtudtam a szavazás eredményét: építési kérelmünket elutasították.

Az emberek nyüzsögtek körülöttem, de én alig tudtam mozdulni – lebénultam. Aztán minden erőmet összeszedve, feltűnés nélkül eltűntem. Végre egyedül voltam és a telekre hajtottam. Nem mertem arra a helyre menni, ahol feleségemmel térden állva könyörögtünk és a telket az Úrnak ajánlottuk, hanem máshol – ahonnan gyönyörű kilátás nyílt – ültem le a földre, hogy gondolkozzam. Elképzelhető, mire gondoltam először. Be kell vallanom, nem kellemes dolgokra. „Miért, Uram? Miért engedted ezt megtörténni? Mit csináltam rosszul? Hiszen imádkoztam ezért a telekért, végigjártam és a Te nevedben vettem birtokba, mint ahogy mások is tették. Miért engedted megtörténni? Ábrahámnak sikerült és néhány lelkész barátomnak is, nekem miért nem?”

Nagyon sok kérdésem volt és minél inkább panaszkodtam, annál rosszabbul éreztem magam. Két óra múlva már olyan rosszul voltam, hogy elhatároztam, hazamegyek. Felmentem a dombra, amit el akartunk hordatni. Ott várt a feleségem, és szeretett volna megvigasztalni. A kocsijához mentem, meg akartam köszönni, hogy idejött, de nem volt hangom. Bárhogy igyekeztem, nem tudtam megszólalni. Végül beültem az autómba, és elindultam.

Két napig életem legsúlyosabb depresszióját szenvedtem át. Végre rájöttem, hogy megszomorítottam a Szent Szellemet és Istentelen emberként viselkedtem. Erre gondoltam: „Jól nézel ki, egész fejezetet írtál arról, hogyan gyógyítható a depresszió, igehirdető vagy, aki inti a keresztyéneket, hogy ne legyenek búskomorrá – és most te magad vagy az. Miért nem éled meg, amit prédikálsz?” Miután önsajnálkozásomat, kétségeimet, szidalmaimat és Isten iránti bizalmatlanságomat bűnnek ismertem el, elkezdtem hálát adni. Megköszöntem Istennek hatalmát, vezetését, hogy ez az Ő ügye, nem az enyém – még ha nem is tudom, mit fog most tenni.

Ezen a napon izgalmas dolog történt. A depresszió alábbhagyott, hangulatom jobb lett és mély öröm töltötte be szívemet. A következő hónapokban új telket kerestem, kedvező lehetőségek után kutattam, de még nem volt pontos elképzelésem Isten terve felől. A csodálatraméltó mégis az volt, hogy amíg Istennek hálát adtam azért, hogy Ő akkor is tudja, mit tesz, ha én azt nem értem – nem csüggedtem el!

A kővetkező két hétben minden elképzelhető utat végigjártam, hogy megkapjam az építési engedélyt. Semmi nem sikerült. Végül megpróbáltam a földet eladni. Ez sem volt könnyű, mert annak ismeretében, hogy a templom nem kapta meg az engedélyt a telek 4%-ának a beépítésére, mindenki félt, hogy ő sem kap nagystílű építkezésre engedélyt.

Ebben az időben még háromszor kellett megküzdenem a depresszióval. Mindig az önsajnálat volt az első lépés a vereség felé. Ó, nagyon tudtam magam igazolni – nem hitből tettem meg az első lépéseket? Hát nincs-e szükségünk új templomra? Három délelőtti Istentiszteletünkön az utolsó helyig minden hely foglalt volt, és parkolóhelyünk sem volt elegendő. Sok ember már emiatt elmaradt, én meg ha csak erre gondoltam, depresszívvé váltam. Valahányszor észrevettem ezt és a leírt gyakorlatot alkalmaztam, megkönnyebbültem. Természetes optimizmusom visszatért, és újra tudtam örülni a világ legnagyszerűbb hivatásának: hogy az evangélium hirdetője vagyok.

1970 nyarán az Úr kiemelt az utolsó, ebből a problémából származó depresszióból. Akkor feltétel nélkül mindent átadtam neki, és elhatároztam, hogy magamtól a továbbiakban semmihez nem kezdek. Hamarosan ezután, az Úr a családdal és házassággal foglalkozó előadások tartását helyezte a szívemre. Ebben a szolgálatban az USA több mint 38 városában voltam, és hétvégi előadásainkon sok ezer család kapott segítséget. Őszintén szólva, túlságosan el voltam foglalva lelkigondozással, utazásokkal, előadásokkal és ennek a könyvnek az írásával, vagyis nem volt időm az önsajnálatra. Ebből következően nem is lettem depressziós.

Isten mindig hű. MI is történt azóta, hogy hitben hálát tudtam adni neki, ahelyett hogy hitetlenséggel terheltem volna magam. 1973 február 27-én 30 holdnyi területen vettünk egy nagyon szép, volt katolikus iskolát és templomot, 28 melléképülettel, többek között hálótermekkel, konyhával, sportpályával, úszómedencével és egy 700 személyes előadóteremmel. Tapasztalt mérnökeink véleménye szerint ezt 3-5 millió dollárért sem tudtuk volna megépíteni, és mit fizettünk mindezért? 1325000 Dollárt, pontosan azt az összeget, amit előzőleg vásárolt telkünk a parkolóhely költségeivel együtt egyetlen épület megépítése nélkül elnyelt volna.

Ma két gyülekezeti házunk van, az egyik San Diego-ban, a másik 30 km-rel távolabb El Cajon-ban. Amikor keresztül mentem ezen a szép telken és végignéztem, mi mindent vehettünk azonnal birtokba, elöntött a hála. Szinte szédültem arra a gondolatra, hogyan kaptuk meg mindezt. Nyilvánvalóan hitetlenség, bűn és időpocsékolás volt, hogy 1969-ben és 70-ben kedélybeteg lettem. Isten tudja mit tesz az életünkkel. Boldog az a keresztyén, aki tud bízni és hálát adni akkor is, amikor minden sötétnek látszik. Ez a depresszió nélküli élet kulcsa.