Hogyan maradjunk talpon?!

Útmutatás lelkészeknek és lelkigondozóknak

A szangvinikust könnyen befolyásolja a környezete. Nem okoz nehézséget számára, hogy mások érzéseibe vagy érdeklődésébe beleélje magát. Ha egy ilyen temperamentumú ember még nem tért meg, és valódi keresztényekkel kerül érintkezésbe, gyorsan hatásuk alá kerül. Életcéljuk és viselkedésük hamar hatással lesz rá, s készségesen beleilleszkedik a keresztény környezetbe. Nem jelent számára nehézséget az sem, hogy a hivők beszélgetéseiben részt vegyen. Az énekek és mindaz, ami az istentiszteleteket vonzóvá teszi, őreá különösen erős érzelmi hatást gyakorol. Ezeken az alkalmakon meg nem tért állapotában is részt tud venni anélkül, hogy az álszentség vétkébe esne. Itt is nyíltsága és egyenessége érvényesül.

A szangvinikus számára könnyű a lelki ébredés. Isten Igéjéből elsősorban az érzelmet érintő részek szólítják meg: Isten szeretete az emberek iránt, a bűn szörnyű következményei és büntetése, s legfőképpen Jézus szenvedése és halála.

Az evangélizáción mélyen meghatódik. Megtérése hamar megtörténik, gyakran heves sírás kíséretében. Mint általában, most is közlékeny és nem rejti el érzelmeit. Fájdalmát rendszerint hamar ujjongó öröm váltja fel. Minden gyorsan és nehézségek nélkül megy végbe. Minden úgy zajlik, mint a köves helyre esett mag esetében (Mt 13,5-6; 20-21). Hamar kikelt, de gyorsan el is száradt, mivel nem volt gyökere.

Nagy hatású evangélizációk alkalmával során a szangvinikusok hamar „bevetik” magukat: „örömmel fogadják az Igét” – mint ahogy Jézus mondja. Boldogok, lelkesek, beszédesek. Mivel sajátos képességük van arra, hogy felkeltsék mások érdeklődését tapasztalataik iránt, bizonyságtételük hiteles és magával ragadó.

A szangvinikus megtérése mégis rendkívül nehéz. Felébredése viszonylag könnyen megy, de a döntő lépés megtétele nehéz. A Lukács 9,57-62-ben találkozunk néhány szangvinikus emberrel, akiken Krisztus megpróbál segíteni. Látjuk jó szándékú buzgalmukat, ugyanakkor a végérvényes döntéstől való félelmüket is. Az ilyeneknek Jézus abban segít, hogy döntésre kényszeríti őket. Nem sürgeti őket arra, hogy kövessék őt, de arra igen, hogy válasszanak. A szangvinikusoknak erre van szükségük, mert hajlamosak arra, hogy elegendőnek tartsák buzgalmukat Krisztus és a kereszténység iránt, s így az utolsó lépés elől kitérjenek.

Ha betegség, gondok és fájdalmak közepette találkozunk a szangvinikussal, a legnagyobb reményeket kelti bennünk arra nézve, hogy valóságos megtérésen ment át. Szorgalmasan olvassa az Igét, imádkozik, nincs más vágya, mint hogy Istenről beszélgethessen. Istenfélelmében annyi a komolyság és az erő, hogy úgy tűnik, valóságos változáson ment át. Amint azonban a helyzet javul, gyakran azt látjuk, hogy ő ugyanolyan világi személyiség maradt, mint azelőtt. A megtérés virágait könnyen kibontja – de gyümölcsök nélkül.

A szangvinikust megtérése után is különös nehézségek és veszélyek érhetik. Állhatatlansága az ő gonosz ellensége. Nem esik nehezére, hogy vallásos összejöveteleken keresztény legyen. Éneklés, zene, őszinte bizonyságtétel, megható történetek hamar előhozzák a könnyeit. Teljes szívvel és lélekkel vesz részt mindenben. De otthon, a mindennapi életben a legnagyobb nehézségei támadnak. A mindennapos kitartás neki nehezebb, mint másnak. Minthogy természeténél fogva állhatatlan és változékony, könnyen környezetének hatása alá kerül, és nehezére esik imádság és bibliaolvasás által Istennel szoros kapcsolatban maradnia. A kísértések elleni mindennapos harc meghaladja erejét. A vallásos összejövetelekről magával hozott jó szándékok a mindennapok során hamar elpárolognak.

Mindig valami újra vágyik Temperamentumának az állandó boldogsághoz változatosságra, és örömre van szüksége. Vidámsága elmúlik, ha életében eluralkodik az egyhangúság. Mert ha valaki csak az örömnek él, annak állandóan új szenzációkra van szüksége. Így a szangvinikus hamar megelégeli az ismert igehirdetőt. Mást akar hallgatni; az ismert módszerek elfárasztják. Ha valami újdonságról hall, azt azonnal ki is akarja próbálni.

Lelkesen kap az új tennivalók után. Ehhez azért van kedve, mert változatossággal jár. Egy baráti körben valószínűleg a legfegyelmezetlenebbek közé számít, és a vezetőnek sok vesződséget okoz. Az biztos, hogy nincs szándékában a csoport felrobbantása, mint ahogy ez a kolerikus esetében gyakori. Nem, e tekintetben egyenes és nyílt. Mégis, ha egy ravasz kolerikus szakadást tervez, a szangvinikust gyakran eszközként használja, visszaél vele.

A szangvinikusnak a beszédhez és az igehirdetéshez rendkívüli adottsága van. Gazdag érzelmi életet él, jól és szívből beszél. Kertelés nélkül kifejezi pillanatnyi gondolatait és érzéseit, magával ragadja hallgatóit. Anélkül, hogy tudná vagy akarná, az egyik pillanatban sírásra, a másikban nevetésre fakasztja őket megható szavaival.

Hamarosan azonban tudatossá válik talentuma. Ekkor állhatatlansága és változatosság utáni igénye túlzásokra ragadják. Megerőltető számára, hogy imádsággal, bibliaolvasással, elmélkedéssel készüljön fel az igehirdetésre. Rábízza magát a beszélőképességére, amivel – ha belejön – hallgatóit magával tudja ragadni. Azonban ilyen prédikációkkal saját magát és hallgatóit is kiszárítja.